Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. November 19. 08:29, hétfő | Helyi

Ingyenes pszichológiai fogadóóra érhető el a művelődési központban

Ingyenes pszichológiai fogadóóra érhető el a művelődési központban

Kovács Arnold pszichológus praxisa már Tamásiban is elérhető. Arról az ingyenes pszichológiai fogadóóráról kérdeztük, amely bárki számára igénybe vehető a művelődési központban.

- Elsősorban azt szeretném támogatni, hogy az emberek minél szélesebb körben megismerhessék az alkalmazott pszichológiát, engem, valamint azt, hogy én miként működtetem az érzelmi, lelki problémák kezelését. Megérezhessék, hogy ez egy teljesen természetes és egyáltalán nem misztikus folyamat – mondta Kovács Arnold. - Sokan azt gondolják, hogy egy pszichológus teljesen beléjük lát, és egy-két gyors varázslattal rendbe hozza az életüket. Ez korántsem így van. Én abban hiszek, hogy testünk és lelkünk is képes az öngyógyításra, amennyiben azt hagyjuk. És hogy hogyan működik a lelkünk, azt is meg lehet tanulni. A segítő folyamatban az én dolgom annyi, hogy rávezessem a lelki problémával küzdőt, hogy megértse, átérezze és átélje, hogy mely korábbi és jelenlegi gondolatai és viselkedésmintái vezettek idáig. Ha ez megtörténik, akkor nem kell már sokat tenni, az ügyfél önmagától változtat rossz szokásain és meggyógyul. Ebből látható, hogy sokkal inkább működöm kísérőként, mint lélekbúvárként. Az ingyenes fogadóórát elsősorban azoknak ajánlom, akik kíváncsiak, hogy mi történik a pszichológusnál. Itt most elkötelezettség nélkül kipróbálhatják, ha van bármely kérdésük önmagukkal vagy családtagjukkal kapcsolatban, és akár bizonytalanok abban, hogy ez egyáltalán szakembert igényel-e. Gyakran előfordul, hogy nem saját problémával keresnek fel, hanem egy családtag lelki állapotán szeretnének javítani. A fogadóóra kategóriájába természetesen ez is belefér. Tudunk beszélgetni arról, hogy a segítségkérő és a problémahordozó környezetében élők miként tudják támogatni az érzelmileg bajba jutottat. Itt azonban meg kell, hogy jegyezzem, ez semmi képpen sem helyettesíti a probléma okának megszüntetését. Ahhoz a problémahordozó elköteleződésére is szükség van. Aki megérkezik a pszichológiai fogadóórára, annak bizonyosan nyomja valami a lelkét. Segítségért jön. Én ilyenkor készen állok arra, hogy meghallgassam. Miután megfogalmazta a problémáját, én azt pszichológiai kontextusba helyezem, magyarul átfogalmazom érzelmi, lelki nézőpontból, de úgy, hogy ő is értse. Kiemelem, hogy amikkel megkeresett, azok tünetek (pl.: erős szorongás, pánikroham, párkapcsolati problémák), természetes következményei (okozatai) jelenlegi gondolatainak és viselkedésének. Ezen túl, ha igényli, akkor nyomban adok hasznos praktikákat a tünetek enyhítésére. A végén pedig összefoglalom a helyzetet és segítem az ügyfelet, hogy megfogalmazódjon benne, milyen lépést tud most tenni gyógyulása érdekében. Minden szerdai iskolai tanítási napon 16:15-től-17 óráig várom szeretettel a tanácskérőket a művelődési központban, telefonos bejelentkezés ajánlott: 0670/428-9707.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:41, péntek | Helyi

Tolna Megye Védelméért emlékérmet vehetett át Müller Katalin

Április 16-án vette át Müller Katalin, a Tamási Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke kimagasló helytállásáért a rangos elismerését.

2024. Április 18. 08:59, csütörtök | Helyi

„Tiszta porta virágos kert” program Tamásiban

Tamási Város Önkormányzata az idei évben is szeretné elismerni, értékelni azokat a lakókat, akik aktívan tesznek környezetük szépségéért, ezáltal is hozzájárulva Tamási arculatának szépítéséhez.

2024. Április 15. 09:07, hétfő | Helyi

A Rászoruló Gyermekekért Alapítvány tart jótékonysági kulturális bemutatót Tamásiban

A „Rászoruló Gyermekekért” Alapítvány 2024. április 26-án 18 órai kezdettel jótékony célú kulturális bemutatót tart a Tamási Művelődési Központ színháztermében.

2024. Április 11. 09:54, csütörtök | Helyi

Olvassa a Dombóvári Szuperinfó legújabb számát!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!