Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2016. Január 25. 08:56, hétfő | Helyi
Forrás: Tamási Táj - Szinák Renáta

Németországban tanulhattak a vályis diákok

Németországban tanulhattak a vályis diákok

A Tempus Közalapítvány 2015-ben is pályázatot hirdetett a szakképzésben tanuló diákok számára, külföldi szakmai gyakorlat elvégzésére.

A Tamási Szakképzéséért Alapítvány sikeresen pályázott, melynek eredményeként 10 vályis diák indult útnak, hogy négy hetes szakmai gyakorlatukat a németországi Hannoverben, a Justus-von-Liebig Schule szervezésében töltsék el. A mezőgazdasági gépész mellett hegesztő és épület- és szerkezetlakatos tanulóknak is lehetőségük volt az utazásra. A diákok kint tartózkodásának utolsó 8 napjára megérkezett egy a Vályi vezetőségéből és pedagógusaiból álló delegáció is, akik a partneriskolával való hatékonyabb együttműködés érdekében utaztak Hannoverbe. – A pályázat szakmai részeként vendégeskedtünk Németországban, ott létünket a szociális, a szakmai és a vezetői területen való tapasztalatszerzés határozta meg – fogalmazott Vida Lajos, a Vályi Péter Szakképző Iskola igazgatója. – Évek óta jó a kapcsolatunk a Justus-von-Liebig iskolával, ez alkalommal jobban megismerhettük azt a körülményrendszert, amelyben ők az irányító tevékenységüket végzik: hogy milyen finanszírozási, gazdasági környezetben dolgoznak, hogy milyen lehetőségeik vannak az önállóságuk érvényesítésére, nyilván a német sajátosságoknak megfelelően. Kollégáim tartottak bemutató órákat, a Molnár Gábor és Bán Zoltán testnevelő tanárok által tartott órának például nagy visszhangja és sikere volt a német diákok körében, de tevékenykedtünk történelem, német és szociális területeken is. Nagyszerű szakmai együttműködést éltünk meg ez alatt a néhány nap alatt. Az ottani nemzetközi kapcsolatokat koordináló kollégák olyan innovációs fejlesztésben gondolkoznak a jövőben, és vonnak be bennünket is, melynek eredményeként az idei tanév végén egy nemzetközi együttműködés keretében három fő utazhat tőlünk Franciaországba, ahol az Erasmus programnak a tanulókat érintő, egyfajta minőségbiztosítási szempontú fejlesztés kidolgozására lesz lehetőség.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:41, péntek | Helyi

Tolna Megye Védelméért emlékérmet vehetett át Müller Katalin

Április 16-án vette át Müller Katalin, a Tamási Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke kimagasló helytállásáért a rangos elismerését.

2024. Április 18. 08:59, csütörtök | Helyi

„Tiszta porta virágos kert” program Tamásiban

Tamási Város Önkormányzata az idei évben is szeretné elismerni, értékelni azokat a lakókat, akik aktívan tesznek környezetük szépségéért, ezáltal is hozzájárulva Tamási arculatának szépítéséhez.

2024. Április 15. 09:07, hétfő | Helyi

A Rászoruló Gyermekekért Alapítvány tart jótékonysági kulturális bemutatót Tamásiban

A „Rászoruló Gyermekekért” Alapítvány 2024. április 26-án 18 órai kezdettel jótékony célú kulturális bemutatót tart a Tamási Művelődési Központ színháztermében.

2024. Április 11. 09:54, csütörtök | Helyi

Olvassa a Dombóvári Szuperinfó legújabb számát!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!