Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. Január 10. 08:05, kedd | Helyi

Tamásiban is elindul a Szabadfogas Mozgalom

Tamásiban is elindul a Szabadfogas Mozgalom

A városban két helyen is elhelyezhetjük használaton kívüli télikabátjainkat, takaróinkat

Az ünnepnapoknak vége, de a pihenés ideje még nem jött el. Most a napok óta tartó szokatlan hideg tesz próbára valamennyiünket - hívja fel a figyelmet Fellinger Károlyné, a Tamási Caritas Egyesület vezetője.

- Naponta kapunk telefonokat éhező és fázó emberektől, emberekről. Lehetőségeink szerint igyekszünk is segíteni. A Tamási Caritas Egyesületben úgy határoztunk, hogy csatlakozunk az immár országossá alakult télikabát akcióhoz. Ez annyit jelent, hogy kedden délelőtt 9 órától télikabát készletünk egy részét kihelyezzük a "Karitász ház" (volt MHSZ épület, az Önkormányzati Hivatal udvarában) elé egy fogasra, a másik felét pedig a rácvölgyi Közösségi Ház udvarába azzal a szándékkal, hogy akinek szüksége van rá, ezekről a helyekről elviheti. Aki csatlakozni kíván ehhez az akciónkhoz és van otthon olyan kabátja vagy takarója, amit már nem használ, ezekre a helyekre elhozhatja és ott elhelyezheti.
Remélem, ezzel az akciónkkal hozzá tudunk járulni valamelyest ahhoz, hogy a fagyhalál elkerülhető lesz városunkban!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:41, péntek | Helyi

Tolna Megye Védelméért emlékérmet vehetett át Müller Katalin

Április 16-án vette át Müller Katalin, a Tamási Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke kimagasló helytállásáért a rangos elismerését.

2024. Április 18. 08:59, csütörtök | Helyi

„Tiszta porta virágos kert” program Tamásiban

Tamási Város Önkormányzata az idei évben is szeretné elismerni, értékelni azokat a lakókat, akik aktívan tesznek környezetük szépségéért, ezáltal is hozzájárulva Tamási arculatának szépítéséhez.

2024. Április 15. 09:07, hétfő | Helyi

A Rászoruló Gyermekekért Alapítvány tart jótékonysági kulturális bemutatót Tamásiban

A „Rászoruló Gyermekekért” Alapítvány 2024. április 26-án 18 órai kezdettel jótékony célú kulturális bemutatót tart a Tamási Művelődési Központ színháztermében.

2024. Április 11. 09:54, csütörtök | Helyi

Olvassa a Dombóvári Szuperinfó legújabb számát!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!