Hírek
2018. Április 23. 13:52, hétfő |
Külföld
Forrás: mti
A Broadway-en is debütált a Harry Potter-darab
A Broadway-en is sikerrel debütált a hétvégén a Harry Potter és az elátkozott gyermek című darab. J. K. Rowling, a színmű társszerzője, a Harry Potter-regények írója elmondta: nem tervezi a darab folytatását.
Az írónő hangsúlyozta, hogy a regényfolyam után a kétrészes darabbal már tényleg mindent elmondott, amit a varázslótörténettel el akart mesélni - idézte a szerzőt a Variety.com.
A Londonban kilenc Laurence Olivier-díjjal kitüntetett Harry Potter és az elátkozott gyermek című színművet április 22-től játsszák a felújított New York-i Lyric Színházban. Az előadás megvalósításának teljes költségvetése - a színháznak a darabhoz való átalakításával együtt - meghaladta a 68 millió dollárt (17 milliárd forintot), s ezzel a legdrágább nem musicalprodukció lett a Broadway történetében.
A Jack Thorne színművéből John Tiffany rendezésében műsorra tűzött dráma a brit fővárosban hatalmas sikert aratott, s már csaknem két éve játsszák. Rowling hét regényben írta meg a varázslófiú, Harry Potter történetét, a színmű viszont a regények cselekményét felhasználva már Potter és barátai felnőttkorában játszódik, és főhősei a Roxfort Varázslóiskolába járó gyerekeik.
"A hetedik, befejező regény epilógusából már kiderülhetett - mondta el New Yorkban Rowling -, hogy Albus, Harry fiának sorsa érdekelt a továbbiakban." Hozzátette: a darabbal teljessé vált a történet, és úgy érzi, az már "cinikus húzás" lenne, ha Harry unokáinak történetét is megírná.
Az Entertainment Weekly beszámolója szerint Rowling a könnyekig meghatotta a darab szereplőit, mikor a bemutató előtt meglátogatta a társulatot.
Az írónő elárulta, hogy a Broadway-premierrel együtt már 16. alkalommal látta a darabot. A bemutatón Chris Rock, Liev Schreiber, Brooke Shields, Glenn Close és Whoopi Goldberg is részt vett.
A Potter-univerzum a filmek világában tágul tovább: novemberben mutatják be a mozik a Legendás állatok folytatását.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
