Hírek
2017. Október 23. 19:26, hétfő | Helyi
A Dr. Várady János-díjat dr. Stomfay Zoltánné kapta
Segítőkészségét a Tüdőgondozó Intézetben töltött 35 éves munkája során sokan megtapasztalhatták, mely hozzáállás például szolgálhat az egészségügy valamennyi területén.
Dr. Stomfay Zoltánné általános iskolai tanulmányait Pincehelyen, a középiskolát Székesfehérváron végezte. Akkori műszerész végzettsége, munkája még távol állt később választott hivatásától, bizonyára ez és családjához, szülőfalujához való ragaszkodása is közrejátszott abban, hogy hazatért Pincehelyre, ahol a helyi kórházban kezdett dolgozni adminisztrátorként, majd fogászati asszisztensként. Dr. Stomfay Zoltánnal kötött házasságát követően férje mellett is az egészségügyben, orvos írnokként dolgozott tovább. A család 1978-ban költözött Tamásiba, amikor is a most átadásra kerülő díj névadójának, Dr. Várady Jánosnak a praxisát vették át. Dr. Stomfay Zoltánné 1978-tól 2013-as nyugdíjba vonulásáig röntgen asszisztensként dolgozott a Tamási Tüdőgondozó Intézetben, ezekben az évtizedekben feladatvégzésére a lelkiismeretesség, töretlen munkakedv volt jellemző. Kollégáival való kapcsolata kiegyensúlyozott, mondhatni baráti volt, igazi jó munkahelyi közösség dolgozott együtt, ami kihatott a betegellátás színvonalára is. Ahogy az egészségügyi személyzet hozzáállása, humanitása, empátiája mindig hozzájárul a betegek közérzetének javulásához, így az ő személyisége, kedvessége, figyelmessége is bizonyosan pozitív hatással volt a betegek lelkiállapotára, gyógyulására. Segítőkészségét a Tüdőgondozó Intézetben töltött 35 éves munkája során sokan megtapasztalhatták, mely hozzáállás például szolgálhat az egészségügy valamennyi területén.
Nyugdíjas éveiben a családja, lányai, unokái és barátai játsszák a főszerepet, de régi kollégái és a betegek is jó szívvel gondolnak rá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 12:00, péntek | Helyi
Négy rolleres szenvedett balesetet Tolna vármegyében
A jó idő beköszöntével egyre több e-rollerrel közlekedőt látni az utakon. Tolna vármegyében is ez a helyzet, azonban sajnálatos módon sokan nem elég elővigyázatosak, amikor elektromobilitási eszközökre pattannak.
2026. Március 16. 14:18, hétfő | Helyi
Eltűnt 15 éves lányt keresnek Tamási környékén
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik a lány megtalálásában. A Tamási Rendőrkapitányságon a 17050-157/90/2026. kör. számon körözési eljárást folytatnak Varga Viktória eltűnése kapcsán.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 17. 19:50, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.

