Hírek
2024. Február 16. 08:29, péntek |
Sport
Forrás: Király Barbara
A szerbek ellen nem sikerült nyerni, a 7. helyért játszik a férfi pólóválogatott

11-10-re kikapott Szerbiától a magyar férfi vízilabda-válogatott a dohai vizes világbajnokság 5-8. helyért játszott helyosztóján, így Montenegróval mérkőzik meg a hetedik helyért.
VIZES VB, DOHA
VÍZILABDA, FÉRFIAK
Az 5–8. helyért
Szerbia–Magyarország 11–10 (5–2, 2–5, 2–1, 2–2)
Akárcsak a két évvel ezelőtti budapesti vb-n, most is elveszítette a magyar csapat a negyeddöntőt. Akkor az olasz csapat kerekedett felül rajtunk, most pedig a francia válogatott. Sajnos az első helyosztó mérkőzés is hasonlóan alakult. Nem sikerült a győzelem, 11-10-re kikaptunk, így a szerbek játszhatnak az 5. helyért, míg mi Montenegróval csapunk össze a 7. helyért.
Nem kezdtük jól az első negyedet. Ugyan Kovács Péter akciógóljával még a mieink vezettek, de az ellenfélnél először Djordje Lazics talált be, majd Vogel Soma fejéről is a kapunkba került a labda. A folytatásban már nem is került előnybe férfiválogatottunk, amelynek emberelőnyös hatékonysága elmaradt a megszokottól. Varga Dénes lövése bepattant a blokkról, aminek azért is örülhettünk, mert ez volt a 450. gólja a válogatottban.
Zalánki Gergő is megvillant. A csereként beálló Bányai Márk rögtön ziccert védett, amivel megadta a lendületet a támadásoknak is, 5–5-nél sikerült felzárkóznunk.
Sok hibával játszottunk, de a védekezés végül összeállt, és a bejátszások is többször megtalálták a centereket. Az első félidő végén Kovács és Német is betalált.
A második félidőben mindkét csapat rengeteg hibával játszott. Másfél negyeden keresztül mindössze egyszer talált be a magyar válogatott. De a szerbeknek sem sikerült nagy előnyt kiharcolniuk, mert a védekezésünk jól működött.
Nikola Lukics bombagóljára, gyorsan válaszolt Vigvári Vince, így ismét egy volt közte. Végül Vogel Soma kezében volt a lehetőség, de sajnos nem sikerült egyenlíteni, kapusunk közeli húzását az ellenfél hálóőre bravúrral védte.
Szombaton magyar idő szerint reggel 8 órakor Montenegróval találkozik a férfiválogatottunk.
Fotó: MTI
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 20. 07:53, csütörtök | Sport
Török-magyar - Sallai és Dárdai Bence sem játszhat
A magyar labdarúgó-válogatottnak sérülés miatt Sallai Rolandot és Dárdai Bencét is nélkülöznie kell csütörtökön Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája osztályozóján, melyen az élvonalbeli tagság lesz a tét.
2025. Március 18. 07:42, kedd | Sport
Gulácsi: fontos az ezredik meccs, de fontosabb a párharc kimenetele
Fontos, hogy történetének 1000. mérkőzésén a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érjen el, de még fontosabb, hogy a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozót sikerrel vegye
2025. Március 17. 07:39, hétfő | Sport
Angol Ligakupa - Szoboszlaiék elbukták a döntőt
A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool címvédőként 2-1-es vereséget szenvedett a Newcastle Unitedtől a labdarúgó Angol Ligakupa vasárnapi döntőjében.
2025. Március 16. 08:37, vasárnap | Sport
Ausztrál Nagydíj - Norris nyerte a kaotikus idénynyitót
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a kaotikusan alakult Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíjat vasárnap Melbourne-ben.