Hírek
2015. December 21. 10:32, hétfő |
Helyi
Forrás: police.hu
Biztonság az ünnepek előtt Tolnában
A rendőrök bevásárlóközpontoknál, valamint alkalmi kirakodóvásárok helyszínén is járőröznek.
Az év végi ünnepek közeledtével a főbb közlekedési útvonalakon, valamint a bevásárló- és üzletközpontok környékén megnő a személy- és gépjárműforgalom. A karácsonyi bevásárlások idején már fáradtabbak, figyelmetlenebbek lehetünk, kedvezve ezzel a tolvajoknak.
A rendőrség – az állampolgárok biztonságérzetének javítása érdekében – kiemelt figyelmet fordít a különböző bevásárló- és üzletközpontok, alkalmi kirakodóvásárok helyszínére, piacokra, pályaudvarokra, pénzintézetekre, valamint olyan nagyobb tömegeket vonzó helyszínekre.
A rendőrség minden törvény által biztosított eszközt igénybe vesz a bűncselekmények megakadályozására, megelőzésére, valamint az ilyen cselekmények elkövetőinek elfogására, de fontos, hogy az állampolgárok is tegyenek biztonságuk érdekében.
A zseblopásokat jellemzően zsúfolt helyeken, az utcán, tömegközlekedési eszközökön, piacokon vagy bevásárlóközpontokban követik el. A pénzüket, bankkártyájukat, személyes irataikat mindig tartsák biztonságos, nehezen hozzáférhető helyen. A PIN kódjukat soha ne tartsák a bankkártyájuk mellett.
Parkoláskor ne hagyjanak a gépkocsi utasterében értékes vagyontárgyakat. A jármű ajtaját, az ablakokat zárják le, még akkor is, ha csak rövid időre is távoznak. Az indító kulcsot mindig tartsák biztonságos helyen, hogy azt illetéktelenek ne tudják megszerezni. Amennyiben lehetőségük van rá, parkoljanak kijelölt parkolóban, esetleg térfigyelő kamera közelében, az esti órákban pedig ott, ahol világítás van, és a parkolóhely jól belátható.
Ha vásárolni indul, gondoskodjon otthona biztonságáról. Kérjük nézze át a mellékelt „Várvédő” kiadványt, amely többek között az otthona védelmével kapcsolatos hasznos bűnmegelőzési információkat tartalmaz.
Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává vált, kérjük hívja az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó telefonszámot.
Amennyiben bűncselekmény tanújává válik, először ne a sértettet, hanem a rendőrséget értesítse (112). Az így megtakarított idő nagyban hozzájárulhat az eljárás sikeréhez.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 14:30, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 08:00, szerda | Helyi
Tervezett áramszünet lesz Tamási egyes részein
Hálózati karbantartás miatt 2025.12.11-én 8-16 óráig az alábbi helyeken fordulhat elő áramszünet Tamásiban
2025. November 24. 09:40, hétfő | Helyi
Tamási Város Jegyzője Deák Ferenc-díjban részesült
Gulyásné dr. Könye Katalin, Tamási város jegyzője a jogászi hivatás példaszerű és elhivatott gyakorlásának elismeréseként a Deák Ferenc-díj kitüntető jelvényt és plakettet vehette át.
2025. November 21. 08:00, péntek | Helyi
A rendőrök képezték a helyi polgárőröket Tamásiban
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság képzést szervezett a Tolna Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége (TVPSZSZ) felkérése alapján a vármegyében dolgozó polgárőröknek.

