Hírek
2020. Április 15. 08:13, szerda |
Helyi
Forrás: TMKI, TMRFK
Csendes volt az ünnepi hétvége a megye útjain
Az ünnepi hosszú hétvégén kettő sérüléses baleset történt, valamint hét anyagi káros balesetnél helyszíneltek a rendőrök.
Két személyautó ütközött a 61-es főúton a Mászlonyi elágazó közelében a 82-es kilométerszelvénynél. A Tamási irányából Dombóvár felé közlekedő személyautó vezetője előzési manőver közben elveszítette uralmát a gépjármű felett. A gépjármű a szemből érkező gépkocsi oldalának csapódott, majd az árokba hajtott, ahol egyszer megperdülve a kerekein állt meg. Az autóban öten utaztak, a sofőr és három utasa – közülük kettő gyermek – könnyebben, míg egy fiatalkorú fiú súlyosan megsérült. A balesethez a dombóvári hivatásos tűzoltókat riasztották. A könnyebb sérülteket a mentőszolgálat szakemberei ellátták. A helyszínt a rendőrség is biztosította.
Két személyautó ütközött Pakson, a 6-os számú főút 107-es kilométerszelvényénél, szombaton, a kora délutáni órákban, a volt Vasúti Múzeumnál. Az egyik gépjármű egy másikat vontatott, ezért a balesetben összesen három jármű és négy fő volt érintett. Egy fő könnyebben sérült. A rendőrség és a mentőszolgálat egységei is a helyszínen tartózkodtak. A műszaki mentésben két paksi szer vett részt. A káreset felszámolása teljes útzár mellett zajlott.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

