Városlista
2020. augusztus 7, péntek - Ibolya

Hírek

2012. Május 27. 07:13, vasárnap | Kék hírek
Forrás: mno.hu / MTI

Elkapták a szoborrongálókat

Elkapták a szoborrongálókat

Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik a gyanú szerint több fővárosi emlékművet is megrongáltak a minap; egyiküket őrizetbe is vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását, társa szabadlábon védekezhet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton közölte: péntek délelőtt több állampolgári bejelentés is érkezett a rendőrségre fővárosi emlékművek megrongálásáról. Az akkor még ismeretlen tettesek különböző uszító, mocskolódó feliratokat festettek a Duna-parti mártíremlékműre, a szintén XIII. kerületi, Pozsonyi úti zsidóemlékműre és az V. kerületi, Szabadság téri szovjet emlékműre.

A rendelkezésre álló információk alapján a BRFK nyomozást indított közösség elleni izgatás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A helyszíni szemle adatai és a széles körű adatgyűjtés során beszerzett információk elemzése után két férfit péntek késő este lakásukon elfogtak, majd előállítottak. A házkutatások során festékszóró palackot is lefoglaltak.

Gyanúsítotti kihallgatásuk után az előállított két férfi egyikét őrizetbe vették, társa szabadlábon védekezhet. Kihallgatásuk során mindketten tagadták a bűncselekmények elkövetését, vallomást nem tettek, a gyanúsítás ellen pedig panasszal éltek. A BRFK kezdeményezi az őrizetbe vett I. Béla előzetes letartóztatását.

A további eljárást közösség elleni izgatás és rongálás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a BRFK szervezett bűnözés elleni főosztálya folytatja le.

A bűncselekmények során okozott anyagi kár megállapítása folyamatban van – közölte a rendőrség.

MTI / mno

Ezek érdekelhetnek még

2020. Augusztus 07. 09:28, péntek | Kék hírek

Kigyulladt egy faipari épület Hajdúböszörményben

Kigyulladt egy épület egy faipari telephelyen péntek reggel Hajdúböszörményben, a Kórház téren, a lángokkal jelenleg is nagy erőkkel küzdenek a tűzoltók

2020. Augusztus 07. 05:00, péntek | Kék hírek

Jelentősen emelkedett a migrációs nyomás a magyar-szerb határon

A tavaszi visszaesést követően jelentősen emelkedett a migrációs nyomás a magyar-szerb határon - jelentette ki az országos rendőrfőkapitány-helyettes csütörtökön Röszkén, sajtótájékoztatón.

2020. Augusztus 06. 17:06, csütörtök | Kék hírek

Duplázott az ittas nő

Négy órán belül kétszer intézkedtek a tatai rendőrök egy nővel szemben, aki ittasan ült volán mögé.

2020. Augusztus 06. 08:48, csütörtök | Kék hírek

Elütötte egy biciklist, majd elhajtott, elfogták

Segítségnyújtás elmulasztása miatt folyt büntetőeljárás egy 42 éves férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.