Hírek
2019. Június 20. 14:21, csütörtök | Helyi
Évadot zártak a Pántlikások
A Pántlika néptánc együttes május 25-én mutatta be évzáró műsorát a Tamási Művelődési Központban.
Ebben az évadban, tavaly októberben ünnepelte az együttes 15 éves évfordulóját egy fergeteges gálaműsorral. A mostani évzáró bemutatón az azóta elkészült koreográfiákat és az utóbbi időszak legkedvesebb táncait láthatta a közönség. 2018 novemberétől a Csoóri Alap támogatásának és az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület mentor programjának köszönhetően Kissné Kecskeméti Eszter és Simon Alexandra mellett vendégoktatók is részt vettek a tanításban. Horváth Tibor néptáncpedagógus hetente tanított, fejlesztette a Kis Kece csoport fiatal táncosait, valamint a Rügyecske és Rozmaring csoportokat is segítette módszereivel. Radák János és felesége, Fekete Etelka a Csillaghír és Rügyecske csoportnak készített új műsort nyárádselyei táncokból. Az évzárón az együttes öt csoportján kívül vendégszerepelt a Kurdi Kaposmente Hagyományőrző Egyesület és a Würtz Iskola két csengő hangú diákja, Cer Leona és Cer Lorna. A táncosokat Szemző Angéla és zenekara kísérte. A jó hangulatú estet sok-sok tapssal köszönte meg a szépszámú közönség, akik előadás után együtt táncolhattak a fellépőkkel a művelődési központ előtti rendezvénytéren.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

