Hírek
2017. Február 08. 09:09, szerda | Helyi sport
Évet értékeltek a súlyemelők
2016-ban összesen 17 hazai és nemzetközi versenyen képviselték Tamásit
Bachmann Béla, a Tamási Koppány Sportegyesület elnöke elmondta: jelentősebb változások történtek az egyesület háza táján az elmúlt évben. Felvételt nyertek például az Erőemelők Országos Szövetségébe; Horváth Fülöpöt, megannyi bajnoki cím birtokosa, EB XIV. helyezett válogatott sportolót pedig átigazolták, hét év után a Testvériség Sportegyesületben folytatja munkáját. Bázis hiányában szeptemberben ismét költöztek a súlyemelők, bíznak benne, hogy a Sportok Háza megvalósulása nagy lökést ad majd a súlyemelő sportág helyi fejlesztésének és Tamási sportjának. A 2016-os esztendő kiugró eredményeket is hozott: januárban 17 igazolt versenyzővel kezdték meg az évet, a sűrű versenynaptár miatt 17 hazai és nemzetközi versenyen képviselték Tamásit, ezen belül Magyarországot az U15 és U17 EB-n és a Masters VB-n. Az eredmények közül az EB IX. helyezés kiemelkedő, nemzetközi versenyeken 3 arany, 2 ezüst, 2 bronzérem, hazai bajnokságokon pedig 7 arany, 3 ezüst, 3 bronzérem és több helyezés a termés. Válogatott versenyzőjük, Orsós Richárd nevéhez négy bajnoki cím és öt új országos csúcs fűződik. Sikeresen szervezték és rendezték meg a III. TAM-BAU Kupa, valamint az U15 és U17 Országos Bajnokság versenyeit. A Tolna Megyei Diáksport Tanács Orsós Richárd és Fenyő Dániel nagyszerű diákolimpiai teljesítményét jutalmazta, Fenyő Dániel pedig a „Tamási város jó tanulója-jó sportolója” 2016-os díjazottja, így igazán sikeres évet zártak a tamási súlyemelők.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.

