Hírek
2016. Augusztus 22. 09:28, hétfő | Helyi
Felavatták a négy évszakos lovas pályát
Remek hangulatban telt az 57. Tamási Lovas Napok a hétvégén: lovas-és kísérőprogramokból sem volt hiány.
A díjugratóké volt a főszerep augusztus 20-án, de színesítette a napot csikós és puszta ötös bemutató, fogat show, valamint ifjúsági, nyitott és amatőr, felnőtt lovasok bajnoksága is. Emellett kézműves kirakodóvásár, szabadtéri, népi ügyességi játékok, fagylalt, büfé, búcsú várta a gyermekeket és felnőtteket egyaránt. A nap során ünnepélyes keretek között adták át az új, négy évszakos lovas pályát, a füves terep helyett egy speciális, homokkal fedett pálya került kialakításra, és a régi lelátók helyére is újak készültek. A felújítás egyik oka, hogy a díjugrató pályák most már hazai szinten is homokkal fedettek, így a versenyek megrendezéséhez ennek a követelménynek kell megfelelni. A felújításnak köszönhetően Tamási díjugrató pályája hazai és nemzetközi szinten egyaránt megfelel az említett követelménynek. Este a Túrmezei Erzsébet rendezvénytéren folytatódtak a programok, a Szent István napi ünnepi megemlékezés keretein belül Porga Ferenc, Tamási Város polgármestere mondott ünnepi beszédet, az új kenyeret Hegedüs János plébános áldotta meg. A tartalmas napot a Kormorán Memory Band koncertje zárta. Másnap, augusztus 21-én a fogathajtók foglalták el a lóversenypályát, egészen délután 4 óráig zajlottak a versenyek, melyek az ünnepélyes eredményhirdetéssel értek véget.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
