Városlista
2020. június 5, péntek - Fatime

Hírek

2020. Május 23. 18:01, szombat | Belföld
Forrás: mti

Három férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség a Deák téri kettős emberölés ügyében

Három férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség a Deák téri kettős emberölés ügyében

Három férfi letartóztatását indítványozta a Fővárosi Főügyészség szombaton a Deák téri kettős emberölés ügyében, melyben a gyanú szerint egyikük két embert halálra késelt.

Az ügyészség közleménye szerint a péntek hajnali V. kerületi Deák Ferenc téren kitört verekedésben egy 18 éves férfi a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, akik a földre estek. Az egyik földön fekvő sértettet egy tizenkilenc éves férfi még többször megrúgta, miközben egy másik tizenkilenc éves férfi "támogatólag volt jelen" - emelték ki.

A Fővárosi Főügyészség a gyanúsítottak jelenlétének, valamint a bizonyítás zavartalanságának biztosítása, illetve a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében kezdeményezte letartóztatásukat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton azt írta: a péntek hajnali verekedés helyszínére percek alatt kiérkező rendőrök két úttesten fekvő embert - egy 16 és egy 21 éves férfit - találtak, akik súlyos, szúrt sérüléseik miatt a helyszínen életüket vesztették.

A gyilkossággal gyanúsított 18 éves budapesti Cs. Krisztiánt rövid időn belül a Nyugati téren fogták el, ellene több emberen elkövetett emberölés miatt indult eljárás. A rendőrök a bűncselekmény helyszínétől 300 méterre egy autó alá dobva megtalálták az elkövetéshez használt kést is - közölték.

A tájékoztatás szerint a verekedés ügyében kilenc embert állítottak elő, közülük két 19 éves budapesti férfit - J. Dánielt és J. Marcellt - csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

A rendőrök Cs. Krisztiánt, J. Dánielt és J. Marcellt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására - írták a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2020. Június 05. 10:30, péntek | Belföld

Budapest Airport: az utasforgalom 2023 elejére érheti el a járvány előtti volument

Az utasforgalom 2022 végére, 2023 elejére érheti el a koronavírus-járvány előtti volument - mondta a Budapest Airport kommunikációs vezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.

2020. Június 05. 10:14, péntek | Belföld

KSH: áprilisban 97 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma

Áprilisban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 98,7 százalékkal -

2020. Június 05. 07:12, péntek | Belföld

Már működik a levegőminőségi tervek felülvizsgálatáért felelős Ökomenedzser Hálózat

Elkezdte működését májusban az Ökomenedzser Hálózat, amelyben a tanácsadók egyik legfontosabb feladata az érintett települések levegőminőségi terveinek felülvizsgálata és ezek megvalósításának elősegítése

2020. Június 05. 05:03, péntek | Belföld

Kezdetben sok eső, majd sok napsütés lesz a hétvégén

Pénteken ismét zivataros lesz az idő, de a hétvége további részében több lesz a napsütés. Emellett melegszik is az idő, néhol akár 28 fok is lehet - derül ki a meteorológiai szolgálat csütörtöki előrejelzéséből.