Hírek
2020. Március 10. 14:47, kedd |
Helyi
Forrás: police.hu
Hat ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök
Március első hétvégéjén Tolna megyében nem történt sérüléses baleset, de többet is megelőztek az egyenruhások azzal, hogy kiszűrték a részeg sofőröket a forgalomból.
A Tolna megyei rendőrök március 7-én este és 8-án a délelőtti órák közötti időszakban hat olyan járművezetővel szemben is intézkedtek, akik úgy közlekedtek az utakon, hogy előtte alkoholt fogyasztottak. Március 7-én a késő esti órákban Faddon igazoltattak az egyenruhások egy nőt, akiről kiderült, hogy ittasan ült a volán mögé. Kettő olyan – anyagi kárral járó – baleset is történt a hétvégén Tolna megyében, amikor a sofőr ittasan vezette az autóját. Március 7-én a késő esti órákban Dombóváron közlekedett egy 23 éves férfi autójával, amikor egy vízelvezető árokba hajtott. A rendőrök megszondáztatták a sofőrt, akiről kiderült, hogy részegen ült a volán mögé. Egy 29 éves férfi Kaposszekcsőn március 8-án a hajnali órákban megcsúszott gépjárművével, és az út melletti árokba hajtott. A járművezetőről ugyancsak az derült ki, hogy ittasan vezette a kocsit. A hétvégén további három olyan sofőrrel szemben intézkedtek a rendőrök, aki a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott. Egyikük ráadásul úgy ült a volán mögé, hogy vezetői engedélye sem volt. A rendőrök mind a hat sofőrrel szemben büntetőeljárást kezdeményeztek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

