Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2014. Szeptember 02. 13:02, kedd | Helyi
Forrás: Tamási táj

Kapos-Koppány Térsége Ifjúságáért díj

Kapos-Koppány Térsége Ifjúságáért díj

A tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium két végzős diákja, Gosztola Dóra és Kovács Dóra egy-egy laptopot kaptak a Kapos-Koppány Térsége Fejlődéséért Alapítvány jóvoltából

Rendhagyó esemény történt a Tamási Béri Balogh Ádám Gimnáziumban, ugyanis két végzős diák, Gosztola Dóra és Kovács Dóra egy-egy laptopot kapott a Kapos-Koppány Térsége Fejlődéséért Alapítvány jóvoltából, tanulmányi eredményük és közösségben végzett munkájuk elismeréseként. A díjat, melynek elnevezése Kapos-Koppány Térsége Ifjúságáért díj, Tamási város polgármestere , Ribányi József adta át a két díjazottnak. A díjakat adományozta Kólya József és dr. Bujdosó Arnold.
-Gratulálok diáktársaim és a magam nevében az elismeréshez, különösen azért, mert ehhez hasonló még nem volt az iskola történelmében. Enyém a megtiszteltetés, hogy interjút készthetek veletek.
E díj mögött sok tanulás és még több közösségi munka áll. Volt, amikor gondot okozott ennek a két dolognak az összeegyeztetése?
Kovács Dóri: Véleményem szerint nem, mert ha az ember jól beosztja az idejét, akkor meg tud oldani mindent.
Gosztola Dóri: Nekem mondjuk néha volt azzal problémám, hogy a közösségi munkába sokkal több energiát fektettem, mint a tanulásba, de ez 18 éves koromra már nem okozott gondot.
Szabadidődben mi a kedvenc tevékenységed?
Kovács Dóri: Imádom az állatokat, van egy kiskutyám, élek-halok érte, olvasni szeretek, filmet nézni, zenét hallgatni, szerintem a szokásos… SÜTNI! Az a mindenem, a sütés!
Gosztola Dóri: Nekem nem kutyám, nekem kecském van! Nagyon aranyos, imádom. Nagy Forma1 fan vagyok ezt tudni kell… szeretek a barátaimmal lenni, mert nagyon fontosak, és otthon szoktam általában lenni, zenét hallgatok, tévét nézek, olvasok. Nagyon szeretek olvasni.

Miért ezt a gimnáziumot választottad anno?
Kovács Dóri: Egyrészt mert a közelben volt, másrészt pedig elég jó híre volt az ismerősök körében, és így azt gondoltuk, hogy jöjjünk ide.
Gosztola Dóri: Nekem a rokonaim ajánlották ezt az iskolát, mert jó volt a híre, meg is voltak hozzá a képességeim, így nem volt kérdés, hogy a gimit választjuk.
Mit jelent számotokra ez a díj?
Kovács Dóri: Igazából ezt így nem lehet szavakba önteni, ez tényleg leírhatatlan. Nagyon jól esik, jó érzés és ösztönző számomra a jövőre nézve. Bebizonyosodott, hogy megéri tanulni.
Gosztola Dóri: Nekem ez azt jelenti, hogy nem kell egyetemre laptopot vennem! Ez fontos! És tényleg imádom, mikor elismerik a munkámat, ez olyan jó érzés és nem tudom elégszer megköszönni, hogy megkaphattuk, mert ez nagyon sokat jelent nekünk, hiszen nem minden nap kap az ember laptopot munkája jutalmáért, tehát ez nagyon nagy elismerés.
Milyen irányban tervezed a továbbtanulást?
Kovács Dóri: Népegészségügyi ellenőr vagy gyógypedagógus szeretnék lenni. A kettő nagyon messze áll egymástól. A kettő közül a népegészségügyi ellenőrt szeretném jobban. Ez Pécsen van, a másik kaposvári vagy budapesti iskolát jelent.
Gosztola Dóri: Én mindenképpen gyógypedagógus leszek, ha nagy leszek. Pestre szerettem volna menni a Bárczira. Sajnos a pontjaimat látván ez nem biztos, hogy összejön, de Kaposvár és Szeged is benne van a kalapban.
Mire emlékszel vissza szívesen a középiskolás éveidből?
Gosztola Dóri: Húúúh !
Kovács Dóri: Nagyon sok mindenre. Az osztállyal kapcsolatban, meg az egész közösséggel. Kampányra, fordított napokra, szecskabálokra, farsangokra, a 24 órás kalandőrületekre , tehát nagyon sok mindenre.
Gosztola Dóri: Igen, nem tudnánk megnevezni csak egyet. Egymással is nagyon jó kapcsolatunk volt, egymáshoz fűződő emlékeink is vannak. Nem tudom… Egy biztos, jó volt ez a 9 év és jó volt, hogy itt voltunk.
Kovács Dóri: Egyetértek.
Hogyan emlékszel vissza az első évedre és milyen végzős diáknak lenni?
Kovács Dóri: Nagyon féltem mikor bejöttem és eltévedtem. Nem nagy ez az iskola, de eltévedtem és kétségbe voltam esve, hogy mi lesz velem itt. Nagyon hamar elment ez a 9 év, és nem bántam meg, hogy ide jöttem.
Gosztola Dóri: Az első évem az nagyon rossz volt. 10 évesen idegen környezetben azért nem könnyű, de ebből merítettem energiát és erőt és úgy gondolom, hogy egész jól megoldottuk ezeket a nehézségeket, amik elénk tárultak. Mindenkinek tudom ajánlani ezt a gimit, és mindenkit buzdítok, hogy tartson ki, mert lesznek akadályok. (kuncognak)
Lenne-e olyan dolog, amit szívesen megosztanál a leendő Bérisekkel, így visszagondolva középiskolás éveidre?
Kovács Dóri: A tanárokkal kapcsolatban lehetne tanácsokat adni, hogy mit lehetne és mit nem, de ezt inkább nem részletezném. Ahogy zajlanak az évek, saját tapasztalatokat szereznek majd, mindenre fel fognak készülni. Egy biztos, hogy senki nem fogja megbánni, ha ide jön.
Gosztola Dóri: Én mondjuk azt tudnám ajánlani, soha sem szabad feladni, mert ha önmagad leszel, akkor azt később meghálálja az élet nagyon.
Kívánom nektek, hogy terveitek váljanak valóra!
Kajtár Eszter

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 03. 16:03, péntek | Helyi

Építési telkeket értékesít Tamási Város Önkormányzata

Tamási Város Önkormányzata nyilvános pályázatot ír ki a tulajdonát képező 6 db 800 m2 térmértékű és 2 db 1200 m2 térmértékű építési telek értékesítésére.

2024. Április 29. 08:49, hétfő | Helyi

Az év Tolna vármegyei rendőre Tóth Nándor

A Rendőrség Napja alkalmából az Év Tolna Vármegyei Rendőre elismerést azok a rendőrök kaphatják meg, akik kiemelkedően eredményes szakmai munkát folytatnak és szolgálatukat példaértékűen, fegyelmezetten látják el.

2024. Április 27. 11:00, szombat | Helyi

Tervezett áramszünet várható Tamásiban

Tamásiban az alábbi tervezett áramszünet megtartása elengedhetetlen, az üzembiztonság növelése és a későbbi üzemzavarok megelőzése érdekében.

2024. Április 25. 10:25, csütörtök | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!