Hírek
2016. Július 08. 10:00, péntek |
Helyi
Forrás: fotó: tolnavar.hu
Kezdő lépés a fejlődés útján
Mintegy 64 millió forintos pénzügyi forrásból 17 pályázót támogattak, akik közül 10 a szekszárdi, 4 a bonyhádi, 2 a tamási és 1 a dombóvári járásban valósítja meg a beruházást.
A Tolna Megyei Kormányhivatal a „Kezdő lépés a fejlődés útján” munkaerő-piaci program keretében idén márciusban a Tolna megyében telephellyel, fiókteleppel rendelkező mikro- és kisvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására pályázati felhívást jelentetett meg, 52 millió forintos keretösszeggel.
A pályázat célja a mikro- és kisvállalkozások fejlődésének, a gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozícióik megerősítésének, versenyképességük növelésének, valamint az új munkahelyek létrehozását eredményező beruházásoknak a támogatása volt.
Határidőre 21 pályázat érkezett, a rendelkezésre álló keretösszeget meghaladóan 82,5 millió forint támogatási összegre, 53 fő új munkahely létesítésére.
Az igényelt forrás-kiegészítést a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosította. Az így rendelkezésre álló, 64 millió forintos pénzügyi forrásból 17 pályázót támogattak, akik közül 10 a szekszárdi, 4 a bonyhádi, 2 a tamási és 1 a dombóvári járásban valósítja meg a beruházást.
A támogatásban részesült 17 vállalkozás közül 10 termelő, 7 szolgáltató ágazathoz tartozik, amelyek közül három kedvezményezett kistérségben található.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

