Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2012. Február 17. 14:16, péntek | Sport
Forrás: mno.hu/MTI

Kilencfutamosra bővül a sorozat

Kilencfutamosra bővül a sorozat

Új régiók bekapcsolódásával idén kilencfutamosra bővül a Mountainbike Challenge hegyikerékpáros sorozat – jelentették be a szervezők a pénteki sajtótájékoztatón.

A viadal tavaly indult útjára, s akkor még csak öt állomásból állt. Danó Péter, az egyik főszervező bejelentette, hogy idén további öt új versennyel egészült ki a sorozat, míg a zalaegerszegi 10 órás maraton kikerült a programból, így alakult ki az április végétől szeptember közepéig tartó, kilencállomásos „kihívás”.

„A bővülés egyrészt annak köszönhető, hogy a TakarékPont-hálózat névadó szponzorként állt a rendezvénysorozat mellé, másrészt minden versenyen négyszáz főben maximáltuk az indulók számát” – tette hozzá Danó.

Az idén bekapcsolódott futamok között három olyan – a gyenesdiási Kürtős Kupa, a szentendrei City Cross és a várgesztesi Vértes Maraton – található, amelyet már korábban is megrendeztek, csak még nem a sorozat részeként. A Gerecse Maraton, valamint a Tolna megyében sorra kerülő Bölcske Maraton révén pedig két olyan régió is csatlakozik, amely eddig még nem szerepelt a hegyikerékpárosok térképén.

A sorozat érdekessége, hogy nem csak hegyre fel–hegyről le tekerésekből áll, hanem változatos terepeken és kiegészítő programokkal színesítve zajlanak majd a viadalok. Szentendrén például a történelmi óváros utcáin folyik majd a verseny, Erdőbényén pedig bringapóló meccseket is rendeznek.

A hazai női élmezőny egyik tagja, Módos Gabriella elmondta, mivel idén viszonylag kevés Magyar Kupa-futamot és szövetségi versenyt rendeznek, ezért az elsősorban amatőröknek szóló Mountainbike Challenge több állomásán is lehet számítani a legjobb hazai profi „montisok” indulására.

Mountainbike Challenge 2012 állomásai:

Április 29.: Kürtős Kupa, Gyenesdiás
Május 5.: City Cross, Szentendre
Május 12.: Vértes Maraton, Várgesztes
Június 23.: MTB Piknik, Vértesboglár
Július 7-8.: Drótszamár Fesztivál, Erdőbénye
Július 21.: Gerecse Maraton, Tarján-Tatabánya
Augusztus 11.: Mofém Underworld, Miskolc
Szeptember 8.: Fehérkő-lápa Hillclimb, Miskolc
Szeptember 15.: Bölcske Maraton, Bölcske

Címkék: futam, sorozat, verseny

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Sós Csaba: Milák egyedi utat jár, de jóval előrébb tart, mint amire számítani lehetett

A szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf egyedi utat jár be, és az úszók pénteken zárult országos bajnokságán jobban teljesített, mint amire ő számított.