Hírek
2013. Április 07. 15:32, vasárnap | Helyi
Kistérségi borfesztivál 2013
Tamási Város bora a tamási Gubicza Csaba Pinoc blanc-ja lett
Már kora délután elkezdődtek a programok a tegnapi Kistérségi borfesztiválon: délután három órakor a Four Fathers, Magyarország egyik legnépszerűbb a capella énekegyüttese nyitotta meg a rendezvényt. Közben sorra érkeztek az érdeklődők, gyorsan fogytak a kóstoló poharak, és a finom borok is. Négy órakor Módos Ernő, a Szekszárdi Alisca Borrend nagymestere értékelte a 2012-es évjáratot. - A tavalyi év bár napsütéses volt, ám csapadék alig esett, amely nagyon befolyásolta a borok minőségét – mondta Módos Ernő. Elsősorban az a borkészítési lehetőség határolódott be, amelyet a csapadékhiány és a sok hőségnap okozott. Ennek megfelelően, kicsit délies stílusú, horvát, macedón, vagyis eddig ott megszokott ízű borok kerültek az asztalokra, amelyekkel még meg kell barátkoznunk. A mi kontinentális éghajlatunkon eddig ez szokatlan volt, hiszen inkább sokszínű, savban gazdagabb, üdébb, frissebb borok keletkeztek. Most meg kell birkóznunk ezzel a feladattal is, de amint a nevezett borok száma mutatja, ez sok gazdának sikerült.
A borversenyen összesen 214 bort értékeltek a bíráló bizottságok. Ebből:
Fehérbor 85 db (arany minősítésű 15 db, ezüst minősítésű 24 db, bronz minősítésű 24 db, oklevélet 18 db kapott, minősítést nem ért el: 3 db, kizárt 1 db)
Vörösbor 107 db (arany minősítésű 26 db, ezüst minősítésű 37 db, bronz minősítésű 29 db, oklevelet 14 db kapott, kizárt 1 db)
Rosé bor: 22 db (arany minősítésű 6 db, ezüst minősítésű 8 db, bronz minősítésű 5 db, oklevelet 3 db kapott)
Tamási város bora díj: Gubicza Csaba, Tamási, Pinoc blanc borával
Legjobb vörösbor díj: Manfred Pachler, Ausztria, Cabernet Franc borával
Legjobb fehérbor díj: Kugler Henrik, Nagyszokoly, Cserszegi fűszeres borával
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.












