Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2015. Szeptember 02. 08:02, szerda | Helyi
Forrás: TMÖ, fotó: teol.hu

Kitüntették Pécsi Gábort

Kitüntették Pécsi Gábort

A Megyenapon Tolna megye érdekében végzett szolgálataikért vehették át kitüntetéseiket a díjazottak

A Tolna Megyei Közgyűlés elnöke, Fehérvári Tamás beszédében kijelentette: a megyének bő háromszáz évvel ezelőtt adományozott címer nem csak jogosultságot, hanem egy igazi jelképet is adott. A címer ma is emlékeztet bennünket, hogy hová tartozunk – hívta fel a figyelmet. Az elnök fontosnak nevezte, hogy a megyében sokan tekintik küldetésüknek, hogy tevékenységükkel hozzájáruljanak az itt élők boldogulásához és a vidék fejlődéséhez. Mint elmondta, ezeknek az embereknek a munkáját ismerik el az ünnepségen. Aki szolgál, annak figyelem és megbecsülés jár – húzta alá. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik által a megye jobb, szerethetőbb, élhetőbb lesz, ahogy fogalmazott: valódi otthonná válik.

A pedagógus pályán eltöltött három évtizedes kiemelkedő munkája, Tamásiban és a megyei közéletben tanúsított áldozatkész tevékenysége, empatikus, segítőkész, lelkiismeretes, a pedagógus pálya megbecsülésének védelme és elősegítése érdekében vállalt elkötelezett munkája, diákjai körében a sportot, mint hivatást népszerűsítő tevékenysége elismeréséül TOLNA MEGYE KIVÁLÓ KÖZALKALMAZOTTJA megyei kitüntetést adományoztak Pécsi Gábornak, a Tamási Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium intézményvezetőjének. A kitüntetéshez ezúton is gratulálunk!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 14:18, hétfő | Helyi

Eltűnt 15 éves lányt keresnek Tamási környékén

A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik a lány megtalálásában. A Tamási Rendőrkapitányságon a 17050-157/90/2026. kör. számon körözési eljárást folytatnak Varga Viktória eltűnése kapcsán.

2026. Február 17. 19:50, kedd | Helyi

Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban

Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.

2026. Február 13. 11:00, péntek | Helyi

Kiemelten népszerű ajánlatokkal várja a napelemes pályázókat a Z-Solar

A napelemes megoldások specialistája és prémium kivitelezője, a Z-Solar kiegyensúlyozott csomagajánlatokkal is készült az Otthoni Energiatároló Programban pályázóknak és érdeklődőknek. Ismerje meg a lehetőségeket!