Hírek
2017. Szeptember 18. 05:00, hétfő |
Külföld
Forrás: mti
Különdíjat nyert a Bogyó és Babóca egy kínai animációs filmfesztiválon
Elnyerte a zsűri különdíját a Bogyó és Babóca című animációs filmsorozat egy epizódja a kínai Hszianban megrendezett 6. nemzetközi animációs filmfesztiválon - közölte az MTI-vel a produkciót gyártó Kedd Animációs Stúdió.
A különdíjat az Oscar-díjra jelölt rendező M. Tóth Géza, a KEDD kreatív műhely alapítója és vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora személyesen vette át a Pekingtől Délnyugatra, Senhszi tartományban fekvő város fesztiválján, amelynek díszvendége volt. A közlemény szerint a stúdió vezetője abban bízik, hogy a Bogyó és Babóca, amely korábban már egy kínai gyerekfilmfesztiválon is díjazott lett, a siker révén a külföldi filmek forgalmazásának szigorú kínai szabályozása ellenére is eljuthat majd a kínai tévékbe és közösségi portálokra.
Az évente megrendezett hsziani animációs fesztiválon a Bartos Erika meséjéből készült rajzfilm mellett a Kufli-mesék egy része is szerepelt, amely szintén a Kedd műhelyében született. Az animációs sorozat rendezője, Jurik Kristóf a hét végén a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a magyar animáció ifjú tehetségei számára alapított Dargay Attila-díjat, amit idén adtak át első alkalommal.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.

