Hírek
2020. Január 06. 15:33, hétfő | Helyi
Különleges, zenés tárlatvezetéssel indul az év a Tamási Galériában
A nagy érdeklődésre és a galéria alacsony befogadóképességére tekintettel a kiállítás megnyitón csak regisztrációs jeggyel rendelkezők vehetnek részt.
Bornai Tiborral, zenész-zeneszerző-szövegíróval az elmúlt évben már találkozhatott a tamási közönség, hisz a KFT zenekar tagjaként koncertezett nálunk. Most művészetének egy másik oldalát ismerhetik meg azok, akik ellátogatnak a Tamási Galéria ez évi első kiállításának megnyitójára. Az elsősorban zenészként ismert művész rendkívül sokoldalú, a művészet más ágaiban is otthonosan mozog, számos könyve jelent meg, az elmúlt években pedig képzőművészként is kiteljesedett. Festményeiből „A repülő ember” címmel nyílik tárlata, mely kiállítás megnyitó több szempontból rendhagyó lesz. Arra volt már példa a galériában, hogy az alkotóművész maga nyissa meg saját kiállítását, de hogy ezt egy zenés tárlatvezetés keretében tegye, most először valósul meg. Bornai Tibor a gitárkísérettel előadott zeneszámok között mesél majd képekhez, dalokhoz fűződő emlékeiről, családjáról, művészeti indíttatásáról.
A nagy érdeklődésre és a galéria alacsony befogadóképességére tekintettel a kiállítás megnyitón csak regisztrációs jeggyel rendelkezők vehetnek részt. Az ingyenes regisztrációs jegy (állóhely) kizárólag a 30/520-4817-es telefonszámon, vagy személyesen a művelődési központban igényelhető, a befogadóképesség létszámáig.
A regisztrációs jegyet január 8-án, szerdán 12 óráig lehet átvenni a művelődési központ információs irodájában.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 12:00, péntek | Helyi
Négy rolleres szenvedett balesetet Tolna vármegyében
A jó idő beköszöntével egyre több e-rollerrel közlekedőt látni az utakon. Tolna vármegyében is ez a helyzet, azonban sajnálatos módon sokan nem elég elővigyázatosak, amikor elektromobilitási eszközökre pattannak.
2026. Március 16. 14:18, hétfő | Helyi
Eltűnt 15 éves lányt keresnek Tamási környékén
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik a lány megtalálásában. A Tamási Rendőrkapitányságon a 17050-157/90/2026. kör. számon körözési eljárást folytatnak Varga Viktória eltűnése kapcsán.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 17. 19:50, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.
