Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2018. Augusztus 24. 07:36, péntek | Helyi

Lépésről lépésre fejlődhetnek a vállalkozások

Lépésről lépésre fejlődhetnek a vállalkozások

A 6 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, központi munkahelyteremtő támogatás mellett megyei programra is pályázhatnak a mikro-, kis és közepes vállalkozások Tolnában

– jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a Tolna megyei kormánymegbízott Szekszárdon. Horváth Kálmán elmondta: a Lépésről lépésre fejlődni elnevezésű, 80 millió forintos kerettel meghirdetett munkaerőpiaci programmal a kormányhivatal a kkv-k versenyképességének erősítéséhez kíván segítséget nyújtani. A vállalkozások munkahelyenként 2,5 millió forintos támogatást igényelhetnek, szeptember 14-ig lehet pályázni. Némedi Ágnes, a kormányhivatal társadalombiztosítási és foglalkoztatási főosztályának vezetőhelyettese ismertette: a Tolna megyei programra pályázó vállalkozásoknak 1-5 nyilvántartott álláskereső számára kell munkahelyet létesíteniük, legalább két évre. A kétmillió forintos, vissza nem térítendő alaptámogatás mellett a kedvezményezett – Tolna megyében a tamási és a dombóvári – járásban működő kkv-k munkahelyenként további 500 ezer forintos támogatást igényelhetnek. A programmal azokat a kkv-kat szeretnék megcélozni, amelyek a központi munkaerőpiaci támogatáshoz szükséges gazdasági adatokkal nem rendelkeznek, illetve kisebb léptékű beruházásokat szeretnének megvalósítani. A Lépésről lépésre program kezdő vállalkozásokat is tud támogatni, és további kedvezmény, hogy a két lezárt, pozitív pénzügyi évet maguk mögött tudó kkv-k 6 millió forintig ingatlanfedezet és bankgarancia nélkül is támogathatók. Horváth Kálmán kormánymegbízott beszámolt arról is, hogy a kormányhivatal június 29-én meghirdette az álláskeresők vállalkozóvá válását segítő pályázat második körét, amelynek határideje szeptember 7. A nyilvántartott álláskeresők változatlanul legfeljebb kétmillió forint tőkéhez juthatnak a vállalkozás indításához szükséges beruházások legfeljebb 80 százalékára. A május 14-én zárult első körben 8 álláskereső vállalkozóvá válását segítették összesen 15,5 millió forinttal. A nyertesek egyebek közt vendéglátással, fuvarszervezéssel, rekreációs szolgáltatással és gyümölcstermesztéssel foglalkoznak majd.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi

Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök

A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.