Hírek
2018. Február 14. 08:16, szerda | Helyi
Ma nyílik meg Stekly Zsuzsa zománcműves kiállítása
Ez már a hatodik alkalom, hogy Stekly Zsuzsa bemutatja munkáit Tamásiban az érdeklődő közönségnek.
Az elmúlt évtizedekben három alkalommal állított ki a Tamási Galériában, két alkalommal pedig a Kindl Kupola Galéria adott otthont képeinek, melyeket a művész Teremtőhöz szóló fohászoknak, hálaimáknak szán. Szívéhez közel áll a város, az itt élő emberek, hisz a kiállításokon kívül is sok időt töltött a településen, alapító tagja és hét nyáron át meghívott résztvevője volt a Tamási Művészkert alkotótáborának. Saját elmondása szerint élete hét legszebb nyarát töltötte városunkban, ahol a közönség mindig kitüntette érdeklődő szeretetével. A mostani kiállításon az utóbbi hat évben készült alkotásaiból válogatott, szakrális munkák mellett látható a Jelsán töltött nyarak lenyomata, a Tihany Gyöngye Alkotóközösség táborában született akvarellek és zománcok, valamint az általa nagyon szeretett virágokat és történelmi témákat feldolgozó művek. Kertjében tündérek és manók, templomtornyaiban angyalok laknak. Modellje ma is a lánya, ki hol tavasztündérként, hol Madonnaként, hol boldog anyaként szerepel a képeken, unokája születése óta pedig ő lett másik fő ihletője alkotásainak. Az érdeklődő néző a képek mögött egy boldog embert lát, akinek nincs más óhaja, mint munkájával örömet szerezni, békét, harmóniát sugározni, mely beragyoghatja a tárlatlátogatók napjait is. Stekly Zsuzsa most megnyíló kiállításának címe: „Fohászaim”, a tárlatot február 14-én délután fél 5-kor Vida Lajos, a Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiumának igazgató nyitja meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

