Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2017. Március 17. 08:42, péntek | Helyi
Forrás: Tamási Táj

Más szemmel tanulták meg látni a világot

Más szemmel tanulták meg látni a világot

De legalábbis a rajzokat, festményeket, fotókat biztosan: Sárközi Csaba Attila festőművész jobb agyféltekés rajzolás tanfolyamot tartott, melynek végén elképesztő rajzok születtek a kezdeti pálcikaemberekből.

A szakkör november elsején indult, mintegy 45 órát ölelt fel. A hetek során Sárközi Csaba Attila olyan technikákat mutatott a résztvevőknek, amely alapjaiban változtatták meg a látásmódjukat. Először is megtanulták, hogyan kell figyelmüket összpontosítani: az átlagember figyelme ugyanis sokszor túl gyors, felszínes, elsiklik a részletek felett. Élethű portré elkészítéséhez azonban koncentrált figyelemre van szükség, és főleg türelemre: egy-egy rajzzal akár 8-10 órát is foglalkoztak. A tanfolyam végére gyakorlatilag bármilyen rajzot el tudtak készíteni a résztvevők, elképesztő alkotások születtek. – Ezeket a technikákat nem mindenhol alkalmazzák, Tolna megyében például rajtam kívül senki sem – tudtuk meg a festőművésztől. - A csoport tagjai úgy érkeztek a tanfolyamra, hogy kételkedtek annak hatékonyságában, és tele voltak kérdésekkel. Vajon tényleg működik? Én is tudok majd jól rajzolni a végére? Fokozatosan jöttek rá, hogy bizony igen, működik, és meg kell, hogy mondjam, rendkívül ügyesen dolgoztak. Mindig mutattam nekik valami újat, aminek a segítségével fejlődhettek. A csoda az egészben az, hogy a jobb agyfélteke használata során csak a látásmód változik, minden más ugyanolyan marad – tette hozzá. A résztvevők arról számoltak be, hogy a tanfolyam kezdeti szakasza számukra nagyon intenzív és fárasztó volt, hiszen más felé irányítani a látásmódot nem is olyan egyszerű. Azt azonban mindenki megtapasztalta, mennyivel könnyebb így rajzolni, sokszor ők is hitetlenkedve nézték az egymás mellé rakott legelső és legutolsó rajzukat. A következő tanfolyam jobb agyféltekés festészet lesz, ahol nem csak a színeket keverik ki, hanem a jelentésüket is megtanulják majd. Szintén 40-45 óra alatt színvonalas festményeket készíthetnek el majd a jelentkezők Sárközi Csaba Attila segítségével.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi

Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél

Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.

2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi

Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából

Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi

Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban

Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.