Városlista
2022. január 24, hétfő - Timót

Hírek

2012. Március 24. 14:07, szombat | Belföld
Forrás: STOP

Nincs több lopkodás - plágiumkereső szoftverek buktatnak le

Nincs több lopkodás - plágiumkereső szoftverek buktatnak le

Régi és új problémára jelenthet megoldást az a szoftver, melyet plágiumkeresésre fejlesztettek ki a Magyar Tudományos Akadémia szakemberei.

Az ingyenesen letölthető program arra szolgál, hogy egyértelműen kiderüljön: valaki nem saját szellemi termékével próbál érvényesülni.

Amellett, hogy az egyetemeken időtlen idők óta gondot okoz, hogy kiderítsék, a szakdolgozatokat valóban az a diák írta-e, akinek a neve a borítón szerepel, a könyvkiadók is küzdenek hasonló gondokkal, sőt, még a tudományos publikációk terén is előfordul ilyesmi. A probléma minden esetben ugyanabból fakad: akadnak olyanok, akik mindenáron meg szeretnék könnyíteni maguknak a diploma megszerzését, vagy esetleg más tollaival ékeskednének.

A plágiumkereső szoftver mindannyiuk rémálma, hiszen pillanatok alatt felismeri az egyező részeket egy korábbi szakdolgozattal, vagy máshol megjelent írással. Egy hatalmas adatbázisról van tulajdonképpen szó, melybe betáplálva az új szöveget, kiderül, hogy volt-e már hasonló, vagy vele megegyező korábban. Ezáltal nagyon hamar lebuknak a próbálkozók, hiszen a programot akár úgy is be lehet állítani, hogy tíz, vagy még kevesebb szavanként ellenőrizze a szöveget, így szinte képtelenség túljárni az eszén. A szoftver célja tehát az, hogy minél kevesebben tegyenek kísérletet a csalásra.

A program neve - igen találóan - KOPI, használta pedig valóban viszonylag egyszerű: egy gyors regisztráció után a felhasználó beléphet a rendszerbe, és feltöltheti azokat a dokumentumokat, amelyeket ellenőrizni szeretne. Ezután több lehetőség közül választhat, vagy két általa feltöltött anyagot hasonlít össze, vagy az összes felhasználó összes dokumentumát vizsgálja, esetleg az internetes adatbázisban is kutakodhat egyezések után. A keresés egyébként teljesen automatikus, az eredményről pedig belső üzenetben értesítik az érdeklődőt. A regisztráció után elérhetővé válik a súgó funkció, mely nagyon hasznos lehet annak, aki először kísérli meg a plágiumkeresést.

A www.kopi.sztaki.hu oldal nem csak arra szolgál, hogy lopott szövegeket kereshessünk, hanem olyan alapvető információk is megtalálhatók rajta, mint a plágiumra vonatkozó jogszabályok. Aki tehát szívesen elmélyedne a témában, rengeteg hasznos és érdekes adalékot talál itt a témában.

STOP

Ezek érdekelhetnek még

2022. Január 24. 13:05, hétfő | Belföld

Minden ok nélkül egy járókelőre támadt - VIDEÓ

Minden előzmény nélkül ütötte arcon a mellette elhaladó gyalogost. Később kiderült, hogy a támadó ellen három körözés volt érvényben.

2022. Január 24. 09:25, hétfő | Belföld

6,342 millió a beoltottak, 39 928 az új fertőzöttek száma Magyarországon, a hétvégén elhunyt 122 beteg

Magyarországon a beoltottak száma 6 342 496, közülük 6 080 592-en a második, 3 554 502-en pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták.

2022. Január 24. 08:00, hétfő | Belföld

Holttestet találtak egy Agyagosszergényben kigyulladt családi házban

Tűz ütött ki egy családi házban a Győr-Moson-Sopron megyei Agyagosszergényben vasárnap. Az ingatlanban egy embert holtan találtak a tűzoltók

2022. Január 24. 06:00, hétfő | Belföld

Újra kell szervezni a budapesti sürgősségi ellátást a Szent Imre kórházban történt tűzeset miatt

A legfontosabb feladat a betegek biztonságba helyezése után a budapesti sürgősségi ellátás újraszervezése és a rekonstrukció azonnali elindítása