Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2013. Május 01. 20:14, szerda | Helyi sport
Forrás: fotó: 9789.hu

Parádés játékkal, 9:1-re győztek ma a tamási focisták

Parádés játékkal, 9:1-re győztek ma a tamási focisták

Őcsény ellen játszott ma a Tamási 2009 FC, és bravúros győzelmet arattak az Őcsény SK felett

- A múlt héten kikaptunk Dunaszentgyörgyön, és előtte vereséggel zártunk hazai mérkőzést is, így ez a mai meccs igazi felüdülés volt a csapatnak és a szurkolóknak is - mondta Márkus Krisztián, játékos edző. - Berúgtuk a ziccereinket, úgy játszottunk, ahogy azt előre megbeszéltük, és amit fontos kiemelnem, hogy ennek a mai mérkőzésnek a góltermése részünkről 9 gól lett, de ez lehetett volna két számjegyű is. Most két hazai mérkőzés következik, nagyon bízom benne, hogy ez a mai győzelem olyan lendületet ad a csapatnak, hogy azokat is képesek leszünk megnyerni. Horváth Kálmán vezényletével az egész hazai csapat nagyon jól teljesített ma, azt gondolom, ha egy csapat hazai pályán 9 gólt tud rúgni, egyértelműen azt jelenti, hogy nekik van tartásuk, van jövőjük, és van lelki erejük is a sok negatívum és vesztes mérkőzés után a felálláshoz.

Tamási 2009 FC - Őcsény SK 9-1 (2-1)

Gólok: Baranyai Dávid 2, Horváth Kálmán 3, Kovács Péter 2, Tóth Zoltán 1, Molnár László 1

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld

Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld

Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját

Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.

2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld

Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

2026. Június 13. 12:00, szombat | Életmód

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét