Hírek
2016. Július 14. 08:00, csütörtök | Helyi
Színes okleveleket vehettek át
Ötven éve diplomát szerzett pedagógusokat köszöntötték a Tamási Általános Iskola aulájában.
A színes emlékdiplomákat Gasparics László intézményvezető adta át a tanulók kedves műsora keretében. Aki a pedagógus hivatást választja, egy életre elkötelezi magát. Egy pedagógus minta: gyereknek, szülőnek egyaránt – ezekkel a gondolatokkal nyitották meg a közelmúltban zajlott ünnepséget. Az intézményben nem volt kialakult szokás a diplomák átvételének megünneplése, ebből szeretnének hagyományt teremteni. A rendezvényt nyugdíjas találkozó keretében Szép Ferencné, a Tolna Megyei Pedagógus Szakszervezet nyugdíjas tagozatának vezetője szervezte meg. Kollégái segítségével kutatta fel azokat a pedagógusokat, akik még nem kaptak színes oklevelet. Az átvevők 30-40 éven keresztül adták át tudásukat több generációnak, nevelték szépre-jóra a tanítványokat, szolgálták a hazai oktatásügyet. Gasparics László, az intézmény igazgatója ünnepi beszédében mondott köszönetet azért az áldozatos munkáért, amelyet a pedagógusok több évtizeden át végeztek a város nevelési-oktatási intézményeiben. Az ünnepi beszédet követően Lakatos Sándorral, a város alpolgármesterével közösen adták át az arany okleveleket, valamint az önkormányzat ajándékát Buchholz Jánosnénak, Csibi Jánosnénak, Gáspás Jánosnénak, Rizner Józsefnének, Szabó Lászlónénak, Szili Ferencnének és Ujvári Jenőnének. Az ünnepelteknek állófogadás keretében egy pohár pezsgővel koccintva gratuláltak, kívánva nekik továbbra is jó egészséget, szép nyugdíjas éveket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

