Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2013. Augusztus 15. 11:46, csütörtök | Kék hírek
Forrás: MTI

Szülők tiltakoznak a kővágószőlősi iskolaigazgató ellen

Szülők tiltakoznak a kővágószőlősi iskolaigazgató ellen

Egy családi vita során késsel sebezte meg magát és férjét a kővágószőlősi iskolaigazgató, ezért több szülő fél attól, hogy a helyi iskolába engedje a gyermekét. Mások jó pedagógusnak tartják az igazgatónőt és kiállnak mellette - írta az Új Dunántúli Napló csütörtökön.

A Baranya megyei napilapnak a pedagógus ügyvédje a nyáron történt esetről azt mondta: a nő magát akarta megszúrni, párja próbálta tőle elvenni a kést, eközben sérült meg véletlenül. A jogi képviselő hozzátette, szigorúan magánéleti jellegű esetről, egy felkavaró, váratlan helyzetben történt "szerencsétlen balesetről" van szó, mely az érintetteken kívül másra nem tartozik, és nem kapcsolható a tanár munkájához.
Az Új Dunántúli Naplóval a rendőrség az esettel összefüggésben azt közölte, hogy súlyos testi sértés kísérletének gyanújával eljárás indult egy szabadszentkirályi nővel szemben, aki családi vita során a férjét bántalmazta.
A kővágószőlősi iskolába járó gyerekek szüleinek egy része a történtek miatt aggódik, a legelszántabbak azt mondják, tüntetni fognak, ha az igazgatónő a hivatalában marad. Vannak azonban olyan anyukák és apukák, akik kiállnak az intézményvezető mellett. Úgy vélik, a pedagógus mindent megtesz a gyermekekért, és bármi is történt, egy ujjal sem érne hozzájuk.
A pedagógusok azt állítják, az igazgatónő leváltásával egy felkészült, energikus, igazi menedzserszemléletű vezetőt veszítene az amúgy is nehéz helyzetben lévő, többségében roma diákokat oktató kővágószőlősi iskola.
Páva Péter, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ pécsi tankerületi igazgatója szerint a kővágószőlősi iskolaigazgatót is megilleti az ártatlanság vélelme, ezért nincs oka leváltani őt addig, amíg érdemi fordulat nem következik be az ügyben - olvasható a baranyai napilapban.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek

Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás