Hírek
2026. Július 23. 13:29, csütörtök |
Helyi
Forrás: Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Tamásiban egy bódult sofőr két balesetet is okozott
Tamásiban reklámtáblának, a 61-es főútról letérve fának ütközött egy ozorai férfi.
A sofőr ezután elhajtott, majd egy bekerített telephelyen állt meg, és elaludt. Mint kiderült, a 27 éves ozorai férfit korábban eltiltották a járművezetéstől. A kocsit a ideiglenesen kivonták forgalomból, évekkel ezelőtt lejárt a műszaki érvényessége, és biztosítást sem kötöttek rá. A vezető oldalán kivágták a biztonsági övet, így nem lehetett használni. A szonda negatív eredményt mutatott, de a bódultság tünetei miatt a Tamási Rendőrkapitányság járőrei mintavételre állították elő a sofőrt a dombóvári kórházba.
Július 21-én háromnegyed 7 körül egy autós Tamásiban közlekedett Szakály irányába, amikor a Szabadság utcában – feltehetőleg bódult állapota miatt – letért az útról jobbra, és egy reklámtáblának ütközött.A fiatalember onnan egy Kórház utcai telephelyre ment, és beszállt egy lezáratlan autóba. A 61-es főúton Tamási irányába indult el, majd egy földútra akart lekanyarodni, de a manőver során lesodródott az útról, és egy fának ütközött.

A sofőr másodszor már használta a biztonsági övet, így nem sérült meg, a kocsi azonban megrongálódott. Az alkoholszonda ismét negatív eredményt mutatott, a dombóvári járőrök azonban a férfi viselkedése alapján kábítószer hatására gyanakodtak. Az orvosi vizsgálat megerősítette a gyanút. Két kapitányságon is eljárás indult a fiatalember ellen: jármű önkényes elvétele, járművezetés bódult állapotban, járművezetés az eltiltás hatálya alatt, valamint közúti baleset okozása miatt vonják felelősségre.
A bódult vezetés szigorúan tilos! Büntetendő az, aki a vezetési képességre hátrányosan ható anyag – például drog, gyógyszer – befolyása alatt vezet.
A bódult járművezető nemcsak saját magát, de a közlekedés többi résztvevőjét is fokozottan veszélyezteti. A bódultságot okozó szerek fogyasztása jelentősen rontja a járművezető reakcióidejét és koncentrációját, ezáltal növeli a balesetek kockázatát. A járművezető lassabban reagál a váratlan helyzetekre, nehezebben méri fel a távolságokat és a sebességet, valamint könnyebben hoz felelőtlen döntéseket. A bódult vezetés következményei rendkívül súlyosak lehetnek. A bódult állapotban vezetés minden esetben felelőtlen döntés.
A balesetek megelőzése érdekében fontos, hogy aki bódult állapotban van, ne üljön volán mögé!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 20. 09:37, hétfő | Helyi
Nagy Roxánát keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányságon a 17050-157/191/2026. kör. számon körözési eljárást folytatnak Nagy Roxána eltűnése kapcsán.
2026. Július 08. 09:48, szerda | Helyi
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik a fiú megtalálásában
A Tamási Rendőrkapitányságon a 17050-157/165/2026. KÖR. számon körözési eljárást folytatnak Kovács József Dzsúlió eltűnése kapcsán.
2026. Július 07. 11:05, kedd | Helyi
Jogsi nélkül, részegen, rendszám nélkül - Ámokfutás Fürgeden
Több bűncselekmény és szabálysértés miatt is felelnie kell annak a 18 éves fürgedi fiatalnak, aki vasárnap délután a helyi művelődési ház udvarára hajtott kocsijával, majd kidöntötte az épület hátsó kapuját.
2026. Július 01. 09:24, szerda | Helyi
Véradás Tamásiban, karjukat nyújtották a rendőrségi dolgozók
A Szekszárdi Területi Vérellátó Központ a Tamási Rendőrkapitányság épületébe szervezett kiszállásos véradást június 29-én.

