Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2016. Augusztus 05. 07:00, péntek | Helyi
Forrás: police.hu

Azonosították a baleset okozóját

Azonosították a baleset okozóját

Tudta, hogy mulasztása miatt olaj került az útra, mégis továbbhajtott, két balesetet is történt miatta. A rendőrök azonosították az elkövetőt, egy 43 éves pári férfit.

Két közlekedési baleset is történt Aparhanton az úttestre került olajszennyeződés miatt.

Aparhanton, a Petőfi utcában 2016. július 30-án 14 óra 5 perckor egy személygépkocsi megcsúszott egy úttestre került olajfolton, majd oszlopnak ütközött. A baleset következtében anyagi kár keletkezett. A balesetet követően 14 óra 25 perckor Aparhant és Mucsfa között egy kanyarban egy másik személygépkocsi szintén az úttestre került olajszennyeződés miatt hajtott árokba. Ebben az esetben is anyagi kár keletkezett.

A rendőrök a helyszíni szemle során megállapították, hogy a veszélyes szennyeződés Bonyhád és Lengyel között különböző szakaszokon került az úttestre. A járőrök intézkedtek a szennyeződés eltávolításáról, amelyről kiderült, hogy egy járműszerelvény utánfutójáról került az úttestre. A nyomozás adatai alapján a járműszerelvény vezetője egy állampolgári jelzés kapcsán tudomással bírt arról, hogy mulasztása végett olaj került az útra, azonban a jelzés ellenére továbbhajtott. A rendőrök azonosították az elkövetőt, egy 43 éves pári férfit. A Bonyhádi Rendőrkapitányság közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást az ügyben.

Címkék: baleset, pári, Tamási

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 03. 16:03, péntek | Helyi

Építési telkeket értékesít Tamási Város Önkormányzata

Tamási Város Önkormányzata nyilvános pályázatot ír ki a tulajdonát képező 6 db 800 m2 térmértékű és 2 db 1200 m2 térmértékű építési telek értékesítésére.

2024. Április 29. 08:49, hétfő | Helyi

Az év Tolna vármegyei rendőre Tóth Nándor

A Rendőrség Napja alkalmából az Év Tolna Vármegyei Rendőre elismerést azok a rendőrök kaphatják meg, akik kiemelkedően eredményes szakmai munkát folytatnak és szolgálatukat példaértékűen, fegyelmezetten látják el.

2024. Április 27. 11:00, szombat | Helyi

Tervezett áramszünet várható Tamásiban

Tamásiban az alábbi tervezett áramszünet megtartása elengedhetetlen, az üzembiztonság növelése és a későbbi üzemzavarok megelőzése érdekében.

2024. Április 25. 10:25, csütörtök | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!