Hírek
2016. November 22. 08:43, kedd |
Helyi
Forrás: TMKI
40 órás alaptanfolyamon vettek részt a tűzoltók
A tanfolyam résztvevői Tamásiból, Bonyhádról, Dunaföldvárról, Dunaszentgyörgyről és Nagydorogról érkeztek.
A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség 40 órás tűzoltó alaptanfolyamot szervezett a megyében működő önkéntes tűzoltó egyesületek tagjai részére, melynek zárására november 19-én került sor az igazgatóságon. Az oktatás öt szombati napot vett igénybe, elméleti és gyakorlati részből állt. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, valamint Bán Attila tűzoltó ezredes, tűzoltósági főfelügyelő által tartott elméleti foglalkozások alkalmával a résztvevők a tűzoltóságra vonatkozó speciális szabályzókkal, a tűzoltás szabályaival, valamint a tűzoltásban résztvevő személyi állomány kötelességeivel ismerkedtek meg. A gyakorlati foglalkozásokon pedig egyebek mellett a mentőkötél, a létrák, a kismotorfecskendő használatát, tömlőgurítást és feltekerést, osztott sugár szerelést gyakorolták a tanfolyam résztvevői, akik Dunaföldvárról, Dunaszentgyörgyről, Tamásiból, Bonyhádról és Nagydorogról érkeztek. A vizsga a tanfolyam tematikájának megfelelően elméleti és gyakorlati részből állt. A vizsgázóknak a tanfolyam témaköreit felölelő kérdések megválaszolását követően a szekszárdi laktanya udvarán a vizsgabizottság elnöke által meghatározott szerelési feladatot kellett végrehajtaniuk. Az akadályokat mind a nyolc résztvevő sikeresen vette, a vizsga során bizonyították elméleti és gyakorlati felkészültségüket. Vizsgabizonyítványukat dr. Balázs Gábor tűzoltó ezredestől, megyei katasztrófavédelmi igazgatótól és Bán Attila tűzoltó ezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelőtől vehették át. A sikeres vizsga letételével a résztvevők jogosultságot szereztek arra, hogy önkéntes tűzoltóságon tűzoltási és műszaki mentési feladatokat hajtsanak végre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

