Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2019. Január 14. 09:08, hétfő | Helyi

A tabella éléről folytatják a megye I-esek

A tabella éléről folytatják a megye I-esek

16 mérkőzés;12 győzelem,3 döntetlen és 1 vereség – ez a Tamási 2009 FC megye I-es gárdájának őszi mérlege. Mindez elég volt ahhoz, hogy a tabella élére repítse a srácokat, az első helyről várják a februári folytatást.

Sokan vártuk Tamásiban a Tolna Megyei Labdarúgó Bajnokság I. osztályának őszi szezonbeli utolsó mérkőzését, a Dunaföldvár ellenit, ahol tudtuk, eldől, ki áll a tabella első helyére. A sors a mieinknek kedvezett: a földváriak ki sem álltak ellenünk, így 3:0-ás gólkülönbséggel mi nyertük a találkozót, és a Tamási csapata ünnepelhette az őszi bajnoki címet. Említették a csapattagok korábban, hogy a dobogó mindenképp cél, de az első helyről talán csak a szurkolók álmodtak titkon. – Úgy vágtunk neki a 2018/2019-as szezonnak, hogy a tavalyi idény nem titkoltan csalódást keltő hatodik helyezése után legalább a dobogót el szeretnénk érni – osztotta meg velünk a csapat játékosa, Kovács Péter. – Örömmel nyugtáztuk, hogy a számításaink a vártnál jobban beigazolódtak. 16 mérkőzést játszottunk, 12 győzelmet arattunk, 6 döntetlennel és egy vereséggel zártuk a sort, mindez 39 pontot jelent a csapatnak. Csak összehasonlításképp, a 2017/2018-as szezon hasonló időszakában 16 mérkőzés után a tabella 6. helyén álltunk, 6 győzelemmel, 9 döntetlennel és egy vereséggel. A különbség azt hiszen, önmagáért beszél, fel tudtunk állni, előre tudtunk lépni, holott nagy változások nem történtek a csapatban, mindössze jobban „összeértünk”. A védekezésünk sokat fejlődött, tavaly 16 mérkőzés alatt 30 gólt kaptunk, most 16-ot. Nagyon várjuk a tavaszi szezon kezdetét, amely jelen állás szerint már február végén kezdetét veszi, ha az időjárás engedi. A tabella első négy helyén álló csapat hasonló képességű: a Bonyhád 1 pontra, a Tolna 5, a Dombóvár pedig 6 pontra van tőlünk. Izgalmas fordulókra lehet számítani minden hétvégén, azt gondolom, tényleg csak apróságok döntenek majd: egy rossz passz, vagy épp egy jól eltalált lövés. Január közepén kezdjük a felkészülést, és mindent megteszünk azért, hogy megőrizzük az első helyünket, ám ha ez nem sikerül, a dobogóra akkor is mindenképp szeretnénk felállni. Remélem, hogy hűséges szurkolóink, akik az őszi szezon alkalmával egyre több idegenbeli mérkőzésre is elkísértek minket, tavasszal is velünk tartanak. Számítunk rájuk, mert hatalmas löketet tudnak adni egy-egy mérkőzésen, és ki tudja, talán épp ez kell ahhoz a bizonyos jól eltalált lövéshez, ami pontokat jelenthet Tamásinak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi

Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök

A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.