Hírek
2015. Június 22. 10:10, hétfő |
Helyi
Forrás: TMÖ Elnöki Kabinet
A tehetséges fiatalok a megye szellemi tőkéjének utánpótlásai
Átadták a Tolna Megye Talentuma díjakat: a tamási Nyikos Daniella is elismerésben részesült
A Tolna Megyei Önkormányzat és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szekszárdi Tankerülete június 28-án, a szekszárdi Vármegyeházán rendezte meg a hagyományos „Tolna Megye Talentuma” díjátadó ünnepséget. Az eseményen közel kilencven olyan diák részesült elismerésben, akik országos illetve megyei versenyeken kamatoztatták tehetségüket. Az idei alkalommal Gerzsei Péter tankerületi igazgató köszöntőjét követően dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző mondott beszédet.
Gerzsei Péter köszöntőjét Szent-Györgyi Albert gondolataival indította: „az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni”. Az idézetre utalva kijelentette, hogy a jelenlévő tanulók éppen ezért voltak képesek sikeresen szerepelni. Ehhez természetesen hozzájárult a nevelők segítsége, és nem utolsó sorban a diákok kitartása és szorgalma – tette hozzá.
A Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Vályi Péter Szakképző Iskolai Tagintézményéből Nyikos Daniella nyerte el a Talentum-díjat. Daniella a Szép Magyar Beszéd Verseny első helyezettje lett ebben a tanévben, és büszkén hozta haza Győrből a Kazinczy-díjat, melyhez ezúton is gratulálunk neki, valamint felkészítő tanárának, Szécsi-Pécsvári Nórának!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

