Hírek
2017. Január 26. 09:20, csütörtök |
Helyi
Forrás: teol.hu, fotó: Gyulaj Zrt.
A turisztikai attrakciók komoly előrelépést jelenthetnek Tamási számára
A város vezetése olyan kitörési pontokat keres, amelyek igazodnak a településkörnyék adottságaihoz.
- A fejlesztési terveket úgy állítottuk össze, hogy egy minél vonzóbb, ugyanakkor modern, élhető kisvárost építsünk az itt élők aktív közreműködésével. E koncepció mentén próbáltuk meg érvényre juttatni céljainkat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázataiban. Nem túlzás kijelenteni, hogy tavaly a leghatékonyabb település voltunk pályázatírásban: 14 tenderen indultunk, 3,7 milliárd forintra pályáztunk. Ezek egy része turisztikai célú volt. Kiemelném a zöld város kiírást, amely a legnagyobb volumenű – mondta Porga Ferenc, Tamási polgármestere. – A turisztikai attrakciók nagy részét a gyógyfürdő köré szeretnénk csoportosítani. A fejlesztések kapcsán egyrészt infrastrukturális beruházásokról beszélhetünk: parkolóhely-bővítés, játszótérépítés, mountain bike bringapark kialakítása van tervben, illetve a környező Várhegy és környékének integrálása. A zöld terület felújításáról, látogathatóvá tételéről a kilátóval együtt, valamint a mellette lévő Várhegy – amely egy szőlős, boros terület – bekapcsolása egy borúton keresztül egészen a Miklósvári parkerdőig. Itt épülne a fő attrakció, egy látogatóközpont, amely bemutatná a várost és környékét. Pihenési, kikapcsolódási lehetőséget biztosítana azoknak a családoknak, melyek egyre gyakrabban keresik fel a népszerű kirándulóhelyet – mondta a városvezető.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

