Hírek
2016. November 21. 08:24, hétfő |
Helyi
Forrás: TMÖ, fotó: Ótos Réka
A vállalkozásoknak is jó az útfelújítás
Tamási térségében is befejeződtek a munkálatok a Komplex Útfelújítási Program keretében.
Ennek apropóján tartott sajtótájékoztatót a járásszékhelyen Hirt Ferenc országgyűlési képviselő, Porga Ferenc polgármester, Becze Szabolcs, a megyei közút igazgatója, illetve Csőszné Kacz Edit, Simontornya polgármestere.
A két várost összekötő 61-es út számos szakasza megújult, valamint a 65-ös és 64-es bevezető útszakaszai is. A vezetők nem csupán a komfortos és biztonságos közlekedés miatt fejlesztettek, hanem a vállalkozásoknak, befektetőknek is kedvezni kívántak a megfelelő infrastruktúra kiépítésével.
Hirt Ferenc a megye fejlesztési biztosaként céljául tűzte ki a siralmas állapotban lévő utak rendbetételét. A képviselő szerint a rossz utak a vállalkozásokat is távol tartják, ami nem kedvez a térség gazdasági helyzetének. Kitért arra is, hogy a szükséges források biztosításával tovább folytatódik az alsórendű utak felújítása.
Becze Szabolcs mindenekelőtt köszönetet mondott az önkormányzatoknak partnerségükért, a honatyáknak pedig a megyét érintő kedvező döntések megszületéséért. Ezek nélkül nem történhetett volna meg ekkora léptékű útfelújítás – hangsúlyozta.
Tamási térségében a három említett főút különböző szakaszai közel 17 kilométer hosszan, a buszmegállókkal, vízelvezetőkkel, és táblákkal együtt kerültek felújításra.
Régóta vágytunk arra, hogy megújuljanak a rossz állapotban lévő utak – jelentette ki Csőszné Kacz Edit. A polgármester reményét fejezte ki, hogy a jövőben is folytatódnak a hasonló fejlesztések, hiszen számos elképzelésük van. „Ezáltal az ország és a gazdasági szereplők is közelebb kerültek Simontornyához.”
Porga Ferenc szerint nem csak a két város, hanem a térség lakóinak is fontos, hogy jó minőségű utakon közlekedhetnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

