Hírek
2021. Május 14. 16:17, péntek |
Helyi
Forrás: TEOL
A vasúti átjárós balesetek legfőbb oka a figyelmetlenség
Tragédiával végződő baleset legutóbb 2017 februárjában történt Tolna megyében.
A vasúti átjárókban történt baleseteket a közlekedők figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése okozza – tudatta a MÁV a Közlekedési Kultúra Napján kiadott közleményében. Tavaly 62 baleset történt a vasúti átjárókban, ebből 6 halálos kimenetelű volt, 23 személyi sérüléssel, 33 eset pedig anyagi kárral járt. Feltehetőleg a járványhelyzet miatti mérsékeltebb közúti közlekedés, valamint a MÁV és a rendőrség egész évben zajló közös közlekedésbiztonsági ellenőrzései is közrejátszottak abban, hogy tavaly tizenhárommal kevesebb vasúti átjárós baleset történt a 2019 évihez képest, és ezek tizenhattal kevesebb halálos áldozatot követeltek. Az idei év első négy hónapjában 19 útátjárós baleset történt, néggyel több, mint az előző év azonos időszakában. Ebből négy halálos, 5 eset járt személyi sérüléssel és 10 anyagi kárral. Tavaly az első négy hónapban 15 baleset következett be, amelyekből 2 halálos, 1 súlyos, 3 könnyű sérüléssel végződött, 9 pedig anyagi kárral járt. A közúti közlekedők figyelmetlensége miatt mozdonyvezetők is meghaltak vagy megsérültek az elmúlt években. Gyakorta megtörténik, hogy a teherautók, kamionok, vagy személygépkocsik a félsorompó rúdját törik le. A statisztikák szerint évente 800-900 ilyen eset fordul elő. Megyénkben legutóbb februárban történt ilyen baleset, amikor egy román kamionos Simontornyán, a 64-es főút vasúti átjárójának lecsukódó sorompóját törte le. A simontornyai átjáróban az elmúlt években több alkalommal is letörték a sorompó csapórúdját a figyelmetlen járművezetők. A közelmúlt emlékezetes, hajszál híján tragédiával végződő esete volt, amikor 2020 szeptemberében egy autós a félsorompót letörve a sínekre hajtott, éppen csak elkerülve az ütközést az érkező gyorsvonattal. A sofőr adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről, de az esetet rögzítette egy térfigyelő kamera, így végül a tamási rendőrök megtalálták az autót vezető 65 éves veszprémi nőt. Tavaly szeptember 15-én két baleset is történt. A simontornyai átjáróban egy a piros jelzés ellenére a sínekre hajtó autós törte le a félsorompót. Nem olyan messze onnan, Tolnanémediben a vasúti átjáró egyenetlensége miatt egy traktorral vontatott pótkocsi épp a síneken kapcsolódott le, s mire megpróbálták letolni a vágányról, a Pécs-Budapest InterCity elsodorta azt. A balesetnél szerencsére csak anyagi kár keletkezett. Személyi sérüléssel járó baleset legutóbb egy másik simontornyai átjáróban történt 2020 júliusában. Egy teherautó vezetője a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre, ahol a Pécsről a fővárosban tartó vonat letarolta a jármű elejét. A térfigyelő kamera által rögzített balesetben a tehergépkocsi sofőrje súlyosan megsérült. Tragédiával végződő baleset legutóbb 2017 februárjában történt megyénkben, amikor egy szekszárdi férfi a Tengelic és Szedres közötti vasúti átjáróban a fénysorompó piros jelzése ellenére a sínekre hajtott, ahol összeütközött egy személyvonattal. A balesetben a sofőr könnyebb, utasa, egy 78 éves nő viszont olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy néhány nappal a kórházba szállítását követően elhunyt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

