Hírek
2023. December 19. 10:29, kedd | Helyi
Átadták a Szent Erzsébet-díjat
Novemberben Szent Erzsébet napjához kötődően - már hagyományosan, minden évben - a Karitász munkatársakért, az élő és a már közülünk eltávozottakért ajánlanak fel szentmisét.
Ilyenkor kerül sor az önkéntes munka elismeréseképpen 2011-ben létrehozott Szent Erzsébet - díj átadására is. Ennek a díjnak apropója az egyházközség érdekében végzett áldozatos, önkéntes, kiemelkedő munkát valamilyen módon elismerni, megköszönni.
- Ebben az évben is kiválasztottuk azt az egyházközségi tagot, aki érdemes erre az elismerésre, aki önkéntes, önfeláldozó munkájával kiemelkedő, jelentős szolgálatot végzett immár hosszú évek óta közösségünkért, egyházközségünkért. Ennek alapján választásunk Nieder Istvánné, Annára esett – ismertette Tolnainé Kelemen Beáta, a Tamási Caritas Egyesület elnöke. - Anna néni a csoportunk legidősebb tagja, a jövő év elején betölti a 89. életévét. Páriban született katolikus családban, ami meghatározta neveltetését is. Egész életében gyakorolta a vallását, így hát az, hogy tagnak és munkára jelentkezett a Karitásznál 2007 áprilisában, neki a hitéhez való hűséget is jelentette egyben. Mindig jó kedvvel, vidáman jött közénk, szerette az összejöveteleket, az ünnepeinket, a közös munka mellett a közös főzést, sütögetést is. Még alkalom nélkül is szívesen lepte meg a csoporttagokat egy-egy finom, maga készítette rétessel, margarinos kiflivel, jófajta süteménnyel. Az együtt töltött évek során megtapasztaltuk, hogy hatalmas szíve van, mindenkihez van egy jó szava, amit a szeretetszolgálati munkában különösen gyakorolhatott. A bolti szolgálat, a csütörtöki ruhaosztás mindig élményt jelentett számára, sok emberrel találkozott, beszélgetett, sokaknak segített. Tiszta szívvel várta és lelkileg teljesen feltöltötték azok az éves szintű alkalmak, amikor a rászoruló gyermekeknek osztottunk cipőt, vittünk adományt. Hihetetlen öröm volt számára, látni a boldog gyermekarcokat. Igazi közösségi tag volt, mindig a közösség érdekét nézte, a gondok megoldására - élettapasztalatából eredően – mindig volt javaslata.
Szeretettel teli egyénisége által jó közösségi ember, aki a benne lakozó szeretetet családjának és a Karitászon keresztül a rászorulóknak ajándékozza. Köszönjük a Jóistennek, hogy közénk tartozik – fogalmazott az elnök.
Gratulálunk az elismerő kitüntetéshez, további jó egészséget, hosszú boldog életet kívánunk!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

