Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2017. Július 12. 08:49, szerda | Helyi

Az éj leple alatt lesték meg a vadállatokat

Az éj leple alatt lesték meg a vadállatokat

A Tolnai Erdőkért Alapítvány június 23-án este 9 órától várta az előzetesen bejelentkezett látogatókat a Tamási Vadasparkba éjszakai túrára és a parkerdőbe csillaglesre.

Szabó Stefániától, a Gyulaj Zrt. turisztikai szervezőjétől megtudtuk: két turnusban látogathatták meg a résztvevők a vadasparkot, és figyelhették meg az állatokat a sötét erdőben. Az érdeklődők elé szép számban kerültek az itt élő nagyvadak, a leskunyhóknál a vaddisznók éjszakai csemegézését láthatták, sétájuk során pedig többször találkoztak dámvadakkal. A túra után csillagászok segítségével kaphattak ízelítőt a csillagos égbolt érdekességeiről. Bár az elején felhős ég nehezítette a csillagászkodást, aki elég kitartó volt, és sokáig a parkerdőben maradt, annak nagyon szép csillagos ég rajzolódott ki a felhők elvonultával. Különböző csillagképeket láthattak, és a távcsőbe pillantva közelebb kerültek a résztvevőkhöz az égi jelenségek. A nagy érdeklődésre való tekintettel a nyár vége felé terveznek még hasonló programot a szervezők, érdemes figyelni a Tolnai Erdőkért Alapítvány közösségi oldalát, ahol tájékozódhatnak majd a részletekről.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi

Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök

A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.