Hírek
2019. Október 23. 13:45, szerda | Helyi
Az Év Rendőre: Gergályné Bános Judit
Gergályné Bános Judit címzetes rendőr őrnagy huzamosabb ideje kiemelkedő munkát végez, ezáltal erősítve az állampolgárokban a rendőrség tekintélyét, illetve a rendőrségbe vetett bizalmat.
Gergályné Bános Judit címzetes rendőr őrnagy 1998-ban kezdte meg Belügyminisztériumi szolgálatát a Tamási Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti osztályán, ahol helyszínelő- és balesetvizsgálóként dolgozott. A következő évben tiszti végzettséget szerzett, vizsgálótisztként dolgozott. A közlekedési bűncselekmények vizsgálata során munkáját kiváló színvonalon, szakszerűen és hatékonyan végezte, ezért 2010-ben közlekedési fővizsgálói beosztásba került. Balesetvizsgálói munkáján kívül közigazgatási eljárásokat is lefolytat. Folyamatosan képezi magát, fontosnak tartja a munkáját segítő képesítések megszerzését. Aktívan részt vesz a Tamási Városi Baleset-megelőzési Bizottság munkájában, különböző versenyek lebonyolításával, előadások megtartásával.
Ahogy egy ilyen poszton nagyon fontos, higgadt, kiegyensúlyozott, a konfliktushelyzeteket kiválóan kezelő munkatárs, akinek kapcsolattartási és kommunikációs képessége átlagon felüli. A társszervekkel a kapcsolata jó, minden esetben pozitív jelzések érkeznek vissza tevékenységével kapcsolatban. Elöljáróival, parancsnokaival a kapcsolata kiemelkedően jó, tisztelettudó, alakias.
Életvitele, magánélete a rendőri hivatáshoz méltó, házas, két gyermek édesanyja.
Munkájával hozzájárult, illetve a mai napig hozzájárul a Tamási Rendőrkapitányság illetékességei területén a közlekedésbiztonsági helyzet javításához, fenntartásához, a lakosság szubjektív biztonságérzetének növeléséhez.
Munkáját a város az Év Rendőre elismerő címmel jutalmazta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

