Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2013. Augusztus 21. 09:25, szerda | Helyi
Forrás: Tamási Rendőrkapitányság, fotó: polgaricafe.eoldal.hu

Dudaszó leplezte le az autótolvajokat

Dudaszó leplezte le az autótolvajokat

Lopott autóval szeretett volna hazajutni két fürgedi fiatal Tamásiból.
Ám hamar rendőrkézre kerültek, mert miközben a kocsit próbálták beindítani, megszólalt a duda

Autója dudájának hangjára ébredt egy tamási férfi augusztus 17-én hajnali négy óra körül. Az utcára szaladva látta, hogy valaki a kocsijában matat, majd őt észrevéve elszalad. A tulajdonos a tolvaj után futott, a közben a helyszínre érkező rendőrök pedig elfogták a feltételezett tettest.
A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalkorú L. R. fürgedi lakost. Kiderült, hogy barátjával, a 19 éves fürgedi O. Jánossal próbálták meg ellopni az autót, amit egyszer sikerült is beindítaniuk, de miközben a kábelekkel matattak, többször is megszólalt a duda. A két fiatalember egyébként az autólopási kísérlet előtt másik két autóból egy autórádiót és egy távvezérlőt vitt el. A Tamási Rendőrkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi

Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök

A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.