Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2016. Április 19. 14:11, kedd | Helyi

Egy éjszaka a szakmák jegyében

Egy éjszaka a szakmák jegyében

A Szakmák éjszakája című programsorozat keretében a pályaválasztás előtt álló fiatalok, tanáraik és szüleik játékos formában ismerkedhettek meg április 15-én este a mesterségekkel a Vályiban.

Az országos szinten megrendezett programhoz a Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma is csatlakozott: az érdeklődő fiatalság mintegy négy óra leforgása alatt végig játszhatta a Vályit, de a szervezők gondoltak az idősebb korosztályra is: nekik színes programokat szerveztek a város főterén.
- A rendezvény nagyon jól sikerült, elégedettek lehetünk – fogalmazott Vida Lajos, a Vályi Péter Szakképző iskola igazgatója. – Egy összefogással létrejött, országos kezdeményezés alapján megtartott program volt ez, ami különleges hozzáállást várt el minden résztvevőtől. A kollégáim nagyon körültekintően készültek a program megtartására: sokféle feladattal, innovációval, kreativitással állították össze vendégeink számára a feladatokat. Újszerű volt, hogy elsősorban hetedikes diákokat céloztunk meg a rendezvénnyel, érdekessége pedig, hogy teljesen tanítási időn kívüli időpontban történt az egész országban ennek az estének a szervezése, valamint, hogy az általános iskolai pedagógusok és szülők jelenlétére, közreműködésére is számítottunk a rendezvény alapfilozófiájában. Azt gondolom, ezek mind-mind jövőbe mutató dologként értékelhetők, elégedettek vagyunk az indulással, hiszen ez volt az első ilyen rendezvényünk. Reményeink szerint jövőre is megszervezhetjük, bízunk benne, hogy az érdeklődés még nagyobb lesz.
- Remekül éreztük magunkat – mondta Hanák Lászlóné, a Tamási Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgató helyettese. – Iskolánkból két csapattal vettünk részt a rendezvényen, a 7.a és b osztály vegyesen indult, valamint a 7. c egy csapata is jelentkezett; osztályfőnökeik: Pestiné Balogh Rózsa, Turjanica Attila és én kísértük el őket, valamint néhány szülő és testvér. Egy pincehelyi diákokból álló csapat is indult, így hárman versengtünk az első helyért. Iskolánk igazgatója, Gasparics László végig velünk tartott az állomásokon. Interaktív vetélkedővel, érdekes feladatokkal vártak minket a Vályi aulájában kezdésként, majd folytattuk a LIDL parkolóban, ahol a TAM-BAU Kft. gépei nagy sikert arattak gyerekeink körében. Második külsős helyszín egy "igazi" boltba vezetett, ahol pénztárosnak álltak a gyerekek, valamint ételekkel, fűszerekkel ismerkedtek. Mindjárt a gyorsaságát, rátermettségét láttuk a leendő eladóknak. A bátrabbak kipróbálhatták magukat hegesztőként is, a vendéglátósok ezalatt a csapataink két tagjával a palacsintasütés fortélyait ismertették meg, melyből időre kellett minél többet megsütni. Érdekes feladat volt a pincérverseny is, különösen kedves volt a fáklyákkal megvilágított helyszín. Németh Lehelné Zsuzsa néni vendéglátós eszközeit kellett kitalálniuk a csapatoknak, amely egy-két esetben bizony fejtörést okozott. Záró helyszínünk a Túrmezei Erzsébet tér volt, ahol minden csapat jutalomban is részesült. Gyerekeink nagyon jól érezték magukat: tetszettek a helyszínek, a feladatok. Mindenhol szívesen fogadták tanulóinkat, érdekességek sokaságát láttuk. Jól éreztük magunkat, köszönetet mondunk Schmidt-Mézes Mónikának, a Vályi tanárának, aki a játék során kalauzolt bennünket, és természetesen köszönjük az egész estét a Vályi lelkes pedagógusainak!

Indul a Szakma-rally: Ti mit tudtok a Vályiról?

Hány hetedikes diák férhet be egy Bobcat-be? Jelentjük: hét!

Hegesztés? Lányként? Simán!

Homokművészet: formák, alakok, kreatív munkák a finom szemcsékből

A pokol konyhája, de angyali segítőkkel: finom falatokkal várták az érdeklődőket az iskola pincér és szakács tanulói

Hasznosíts újra! Remek ÖKO szobrok készültek papírból és ruhaanyagokból, melyek mesterembereket ábárzoltak

A győzelem pillanata: a Szakma-rallyt a "Kiscsibék" fantázianevű csapat nyerte meg

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 13:55, szerda | Helyi

Színes programokkal várja Tamási a Tour de Hongrie mezőnyét

Részletek cikkünkben olvashatók. Nagyításhoz kattintson a képre.

2024. Május 03. 16:03, péntek | Helyi

Építési telkeket értékesít Tamási Város Önkormányzata

Tamási Város Önkormányzata nyilvános pályázatot ír ki a tulajdonát képező 6 db 800 m2 térmértékű és 2 db 1200 m2 térmértékű építési telek értékesítésére.

2024. Április 29. 08:49, hétfő | Helyi

Az év Tolna vármegyei rendőre Tóth Nándor

A Rendőrség Napja alkalmából az Év Tolna Vármegyei Rendőre elismerést azok a rendőrök kaphatják meg, akik kiemelkedően eredményes szakmai munkát folytatnak és szolgálatukat példaértékűen, fegyelmezetten látják el.

2024. Április 27. 11:00, szombat | Helyi

Tervezett áramszünet várható Tamásiban

Tamásiban az alábbi tervezett áramszünet megtartása elengedhetetlen, az üzembiztonság növelése és a későbbi üzemzavarok megelőzése érdekében.