Hírek
2020. Február 19. 11:40, szerda |
Helyi
Forrás: www.teol.hu
Egységre és együttes döntésre kell törekedni
Fontos, hogy a lakosság nemcsak látható, hanem gyorsan, szakszerűen, határozottan, jogszerűen és nem utolsósorban emberségesen intézkedő rendőrrel, rendőrséggel találkozzon, hangsúlyozta az új tamási rendőrkapitány.
Dr. Kuti István nem készült gyerekkora óta rendőrnek. A Debreceni Agrártudományi Egyetemen általános növénytermesztő üzemmérnökként végzett, majd vadgazdálkodási szakmérnöki, később, már a rendőrség kötelékében, rendőrtiszti és jogi diplomát szerzett. A mezőgazdaságban dolgozott, majd egy volt gimnáziumi osztálytársa hatására jelentkezett rendőrnek 1992-ben.
Dunaújvárosból fél év után Paksra került nyomozónak, utána gazdaságvédelmi, majd felderítő területen dolgozott a megyei főkapitányságon. Dunaföldváron előbb őrsparancsnok-helyettes, majd parancsnok lett. A megyei rendőr-főkapitányságon a bűnügyi osztályt vezette, amikor tizenhárom éve kinevezték a Paksi Rendőrkapitányság élére. Január elseje óta a Tamási Rendőrkapitányság megbízott vezetője. Párkapcsolatban él, társával öt gyermeket nevelnek.
A TEOL kérdésére elmondta, a paksi tapasztalatokat fel lehet használni Tamásiban, hiszen mindkét helyen dolgozni tudó és akaró rendőrök vannak. Mivel szervezett, jól irányított kapitányságot vehetett át, változtatásokat nem tervez. A környezet annyiban más, hogy Tamási környékén sokkal több elszórt kis település van. Alapvetés, hogy a közterületi szolgálatnak tökéletesen kell működni, mert az a rendőrség arca. Fontos, hogy a lakosság nemcsak látható, hanem gyorsan, szakszerűen, határozottan, jogszerűen és nem utolsósorban emberségesen intézkedő rendőrrel, rendőrséggel találkozzon. Természetesen ez a többi szervezeti egység jelentőségét nem csökkenti.
Mindenütt jól kell dolgozni, hangsúlyozta. – Nagy a külső kapcsolatok jelentősége, szerencsére szinte valamennyi településen működik polgárőrség, közreműködésükre nemcsak a rendezvények biztosításában számítunk. Nagy segítséget nyújtanak az önkormányzatok, elsősorban erkölcsi támaszt nyújtanak és olyan jelzőrendszert alakítottak ki, amely megkönnyíti a munkánkat – mondta dr. Kuti István.
Kiemelte, hogy a szervezeten belül fontos az egység és törekedni kell a közös döntéshozatalra. Ha megszületett a döntés, egységesen kell fellépni, a lehető legkevesebb hibával, a leghatékonyabb munkával végrehajtani a feladatokat.
Elérendő célok és megoldandó feladatok várnak rájuk
Az első napok a kapitányság munkájának részletes megismerésével teltek. Sok kollégáját már személyesen ismerte, de volt akikkel ezt megelőzően még nem találkozott. A személyes megbeszéléseket követő állománygyűlésen, ahogy a rendőri zsargon fogalmaz, megtörtént az úgynevezett feladatmegszabás is.
A lakossági visszhang kedvező volt, ma már az elhangzott célok és feladatok megvalósítása jegyében folyik a munka a tamási kapitányságon. Ha egy mód van rá, nagy hangsúlyt fektetnek az utcai gyalogos szolgálatra, hogy minél több rendőr legyen látható a közterületeken.
A bűnügyi felderítésben nem ismernek elveszett labdát, fogalmazott az új tamási rendőrkapitány. Minden bejelentésre reagálnak, legyen az szabálysértés vagy bűncselekmény. Az utóbbiak esetében az a cél lebeg a szemük előtt, hogy az elkövetők a bíróság előtt feleljenek tetteikért. A közterületi munkában nagy hangsúlyt kap a bűncselekmények megelőzése és az átutazó bűnözők kiszűrése.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

