Hírek
2020. Április 11. 09:47, szombat |
Helyi
Forrás: www.teol.hu
El kell takarni a szájat, orrot a belépés előtt
A Simontornya közigazgatási területén belül működő kereskedelmi egységek, valamint pénzügyi és egyéb szolgáltatók helyiségeibe múlt péntek óta kizárólag a száj- és orrnyílások takarásával lehet belépni.
A szigorodó járványügyi szabályokról Torma József, Simontornya polgármestere a város közösségi oldalán adott tájékoztatást, amelyben ajánlásokat is megfogalmazott.
Eszerint a város közigazgatási területén belül működő kereskedelmi egységek, valamint pénzügyi és egyéb szolgáltatók – például bank, posta, orvosi rendelők várói – helyiségeibe múlt péntek óta kizárólag a száj- és orrnyílások takarásával lehet belépni. Nemcsak az erre a célra kapható eszközök (maszkok) fogadhatók el, hanem a háztartásokban fellelhető ruhadarabok (sálak, kendők) is. Az üzleteknek az erre vonatkozó felhívást jól láthatóan el kell helyezni. A maszkviselési előírás kapcsán elmondta, elsősorban nem a saját, hanem a többi ember védelme érdekében kérik erre a helyieket. Hozzátette, az alapos kézfertőtlenítés továbbra is nagyon fontos vásárlás esetén. A polgármester arra kérte az üzemeltetőket, üzlettulajdonosokat, hogy segítsenek az előírások betartásában.
Torma József a hatvanöt év felettiek számára azt javasolja, hogy a napi bevásárlásaikhoz, ügyintézéshez kérjék inkább a Támogató Szolgálat segítségét, vagyis lehetőségeik szerint ne hagyják el otthonukat. Igényeiket a 06-20/568-1797-es vagy a 06-20/568-5373-as telefonszámon jelezhetik.
A polgármester arra is emlékeztetett, az éttermek csak elvitelre, illetve kiszállítással kínálhatnak ételt. Az egyéb vendéglátó- és szórakozóhelyek nem nyithatnak ki. A rendelet előírásai természetesen az illegális házi italkimérésekre is vonatkoznak.
Mint elmondta, a másfél méteres egymás közötti távolság betartása – a közös háztartásban élők kivételével – fontos, a közterületeken is. A külföldről hazaérkezettek (a kamionsofőrök kivételével) ki sem mehetnek a közterekre, ők tizennégy napos házi karanténra kötelezettek. A velük egy háztartásban élő családtagok részére pedig erősen ajánlott, hogy közösségi kapcsolataikat minimálisra korlátozzák, a lehető legkevesebb emberrel érintkezzenek. Végül hozzátette, az indokoltnál nagyobb családi összejövetelek, találkozók nem engedélyezettek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

