Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2023. Január 27. 10:40, péntek | Helyi

Elhajtott a cserbenhagyó sofőr

Elhajtott a cserbenhagyó sofőr

A tamási rendőrök előállították azt a 25 éves értényi férfit, aki Fürged térségében előbb balesetet okozott, majd adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről.

A cserbenhagyót már ki is hallgatták gyanúsítottként. Egy fürgedi férfi tett bejelentést 2023. január 19-én a délelőtti órákban, mert a Tamásit Fürgeddel összekötő úton a vele szemben közlekedő – ismeretlen forgalmi rendszámú – autóssal összeért a visszapillantótükrük. A sofőr elmondása szerint az ő kocsijának visszapillantó tükre becsapódott, mely kitörte az oldalablakot is, az üvegszilánkok pedig az ölébe hullottak. A bejelentő elmondta, hogy ő megállt, de a másik autós lassítás nélkül elhajtott a baleset helyszínéről. A helyszínelés közben sikerült azonosítani a cserbenhagyót, egy 25 éves értényi férfit, akinek a kocsijáról szintén letörött a visszapillantótükör. A rendőrök a sofőrt elő is állították, és gyanúsítottként hallgatták ki cserbenhagyás vétség elkövetése miatt. A baleset körülményeit a Tamási Rendőrkapitányságon vizsgálják tovább.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi

Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök

A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.