Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2024. November 06. 16:32, szerda | Helyi

Elhunyt a Tamásinál történt baleset egyik súlyos sérültje

Elhunyt a Tamásinál történt baleset egyik súlyos sérültje

Autóbusz és személygépkocsi ütközött november 6-án Tamási térségében.

Mint arról korábban beszámoltunk, baleset történt november 6-án nem sokkal délelőtt fél tizenegy előtt a 65-ös főút 41-es kilométerszelvénye közelében, Tamási térségében.

Egy autós közlekedett Tamási irányába kocsijával, amikor ismeretlen okból áttért a szemközti forgalmi sávban, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan haladó menetrend szerinti busszal. A buszon ketten utaztak, akik közül egy 64 éves nő súlyosan megsérült.

Az autót egy 83 éves tamási férfi vezette, utasa pedig egy 79 éves férfi volt. A balesetet követően az autó sofőrjét súlyos, életveszélyes, utasát pedig súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Az autó vezetője a kórházba szállítását követően néhány órával életét vesztette.

A helyszínelés és a műszaki mentés véget ért. Az érintett útszakaszon ismét zavartalan a forgalom. Az eset körülményeit a Tamási Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályán vizsgálják.

Címkék: baleset

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 14:18, hétfő | Helyi

Eltűnt 15 éves lányt keresnek Tamási környékén

A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik a lány megtalálásában. A Tamási Rendőrkapitányságon a 17050-157/90/2026. kör. számon körözési eljárást folytatnak Varga Viktória eltűnése kapcsán.

2026. Február 17. 19:50, kedd | Helyi

Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban

Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.

2026. Február 13. 11:00, péntek | Helyi

Kiemelten népszerű ajánlatokkal várja a napelemes pályázókat a Z-Solar

A napelemes megoldások specialistája és prémium kivitelezője, a Z-Solar kiegyensúlyozott csomagajánlatokkal is készült az Otthoni Energiatároló Programban pályázóknak és érdeklődőknek. Ismerje meg a lehetőségeket!