Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2014. Július 23. 13:00, szerda | Helyi
Forrás: Tamási táj

Erdélyi kirándulás tele élményekkel

Erdélyi kirándulás tele élményekkel

A Béri Balogh Ádám Gimnázium 12.B osztálya négynapos kiránduláson vett részt Erdélyben

Az útiköltség egy részét a Rákóczi Szövetség pályázatán nyerték. Odafelé megálltunk Nagyváradon, megnéztük a színházat, korzóztunk a sétálóutcán, fényképezkedtünk a Nyugat-szoborral. A Királyhágó szintén fontos megállója volt az útnak, ott pihentünk kicsit és megkóstoltuk a jellegzetes mici nevű ételt. A négy nap alatt Kolozsváron laktunk, megtekintettük a város gyönyörű főterét, szerencsénkre épp akkor zajlott az Erdélyi Filmfesztivál, így végig annak díszletei között sétálgathattunk. A Szent Mihály-templomban tett látogatásunkat orgonaszó kísérte. Megnéztük a Farkas-utcai Szent-György-szobrot, a Kolozsvári-testvérek műalkotását, amelynek eredetije Prágában található. A projekt ottani befogadó iskolája az Apáczai Csere János Elméleti Líceum volt, melynek igazgatója, Vörös Alpár úr nagyon barátságosan várt bennünket. Az Apáczai-Líceum dísztermében előadtuk ez alkalomra összeállított műsorunkat. A város nevezetességei, a Mátyás-szobor, Mátyás király szülőháza, a botanikus kert és nem utolsósorban a pláza elnyerték mindannyiunk tetszését. Másnap a Tordai-hasadékot ejtettük útba, és ha már ott voltunk, végig is jártuk a terepet. A híres tordai sóbánya volt a következő állomás, ahol a földalatti csodavilág teljesen elbűvölt bennünket. Óriáskerék, golf, hinta, több száz éves szerszámok és kamrák - mind a lenti világ érdekességei. Aznapi utolsó állomásunk Kalotaszeg ékköve, Torockó volt, így elmondhatjuk magunkról, hogy olyan osztályképünk is van, melynek a Székelykő a háttere. Meg kell említenünk a kulturális kínálat egyik gyöngyszemét, a Bulgakov Café irodalmi kávézót is, melynek érdekes módon tamási kötődése is van. Csodás négy napot töltöttünk Erdélyben, mindannyiunk számára maradandó élményeket gyűjtve!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi

Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél

Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.

2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi

Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából

Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi

Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban

Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.