Hírek
2017. Január 20. 08:26, péntek |
Helyi
Forrás: teol.hu, fotó: hazipatika.hu
Februártól többet kell majd fizetni a kenyérért
A munkaerőhiány és a minimálbér-emelés miatt az évek óta csak tervezett lépést most lépik meg, mondta a Tolna és Baranya megye pékszövetségének elnöke.
Az emelés mértéke 15-20 százalék körül alakulhat. Arra a hírre, hogy a kenyér ára emelkedik, általában mindenki felkapja a fejét, pedig évről évre egyre kevesebbet eszünk belőle. Aki becsületesen akar megjelenni a piacon, annak mindenképpen meg kell lépnie a kenyér árának az emelését, mondta Kászpári Károly, a Tolna és Baranya megye pékszövetségének elnöke. Utoljára 2011-ben emeltek árat a pékségek – vannak kivételek, több felkapott pékség nem várt éveket, szinte évente módosította az árait, ennek ellenére nem koptak el a vásárlók –, akiknél általában jellemző, hogy mindenki fél első lenni, így a másikra vár, hogy meglépje az emelést. – Az egy személyre eső bérköltségek, a minimálbér-emelés miatt, átlagban 23 ezer forinttal növekednek, ezt kell kitermelni. Az elmúlt hetekben nem változott a liszt ára, de nem kizárt, hogy előbb-utóbb a beszállítók is átháríthatják a központi béremelés többletterheit a pékségekre – mondta Kászpári Károly. Az igazság az, hogy legalább 30 százalékkal kellene megemelni az árakat – hiszen már a tartalékaikat is felélték a pékségek –, de véleményem szerint 15 százalék körüli lesz majd az áremelés, tette hozzá a szakember.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

