Hírek
2013. Július 29. 14:21, hétfő |
Helyi
Forrás: Szinák Renáta
Felforgatták a Kossuth teret a FelForgatók!
Igazi üdítő színfoltja volt a Tamási Bogácsmestere 2013-as rendezvénynek a Tamási Felforgatók tánca: hőségriasztás ide vagy oda, kicsik és nagyok velük együtt, önfeledten táncolták be a Kossuth teret szombaton
Meglepetésnek készült a produkció, és jellegének megfelelően a táncosok villámcsődületként csaptak le a gyanútlan közönségre. A közönségből aztán másodperceken belül táncolók tömege lett, sokan - figyelve a lépéseket - közéjük álltak. Percek alatt akkora felfordulás lett a Kossuth téren, hogy még az úton elhaladó autók is lelassítottak a látványért. A flash mob magyarul villámcsődületet, emberek előre szervezett csoportosulását jelenti, amely hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen, a résztvevők valami szokatlant csinálnak, majd a „produkció végeztével” a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik.
A kis csapat tagjai az idei év januárjában határozták el, hogy meglepik valamivel a város lakosságát. Közös céljuk a jó hangulat, a közös élmény megteremtése, a felhőtlen szórakoztatás és vidámság volt. Ennek érdekében, a kezdeti ötlet után számos alkalommal, hétről hétre összejöttek az egyre bővülő csoport tagjai, hogy betanulják a produkciót. Időpontnak azért választották a szombat délutánt, mert – bár a kis villámcsődület nem a főzőverseny hivatalos programjának része, sőt mondhatjuk azt is, hogy egy gerilla akció volt – de tudták, hogy az idei évben ez az alkalom az, amikor a legtöbb ember gyűlik össze egy helyen Tamásiban.
A megmozdulásnak sokan a részeseivé váltak, és a résztvevők igazi, önfeledt örömtáncot jártak a Kossuth téren. Reméljük, nem utoljára hallottunk a Tamási FelForgatókról!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.













