Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2023. Augusztus 08. 11:13, kedd | Helyi

Harmadszorra is nagy népszerűségnek örvendett a tábor

Harmadszorra is nagy népszerűségnek örvendett a tábor

Az idei évben is szerveztek 3D és robotika tábort gyerekeknek a TMSZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégiumban.

A három különböző időpontban lezajlott kurzuson 42 fiatal kaphatott értékes tudnivalókat a robotika világából.
Kolozs Levente, az iskola oktatásszervezési és fejlesztési igazgatóhelyettese elmondta: idén két kezdő csoportot, valamint egy haladót indítottak, amely olyan tanulókból állt össze, akik tavaly vagy tavalyelőtt már jártak a táborban. Három évvel ezelőtt indult a táborozás, amikor is a Tolna Megyei Szakképzési Centrum hozzájárulásával egy nagyjából 35 millió forintos összeberuházásból felszereltek egy komoly labort az Vályiban: 3D nyomtatók, VR szemüvegek, lego robotok, 3D szkennerek, drónok kerültek a tanterembe. – Úgy gondoltuk, hogy ne csak a mi iskolánkba járó tanulók ismerhessék meg ezeket a gyári, ipari technológiákat, hanem már az általános iskolások is, akiket akár pályaorientációs jelleggel megpróbálhatjuk bevonni a Vályi mindennapjaiba – mondta Kolozs Levente. – Amellett, hogy a gyerekek tudását olyan ismeretekkel bővítjük, amelyek a későbbiekben hasznosak lehetnek a számukra, a szülőket is segítjük a nyári felügyelet megoldásában.
A tematika mindhárom tábor esetében ugyanaz volt: lego robot programozás, építés, 3D tervezés és nyomtatás, ezeket egészítették ki különböző más, 3D technológiákkal. A gyerekek a hét során használhatták a VR szemüvegeket, kipróbálhatták a lézervágást, a lézergravírozást, bemutatták számukra a 3D szkennelés, és drónokkal is foglalkozhattak. Először elméleti felkészítésen vehettek részt, ahol fontos ismeretekkel gyarapodhattak: megtanulták alkalmazni a 3D technológiás tervezőszoftvert, mely egyszerű, akár általános iskola 3-4. osztályától már használható. Szép, érdekes, és elég összetett alakzatokat tudtak tervezni a tanulók, melyeket aztán 3D nyomtatóval kinyomtattak.
A megkérdezett gyerekek nagyon élvezték a tábort, és nem kérdés, hogy aki idén a kezdő csoportban vett részt, jövőre már a haladó csoportba szeretne jelentkezni.

Címkék: Tamási, tolna megye, Vályi

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi

Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök

A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.