Hírek
2018. Július 16. 08:00, hétfő | Helyi
Hatan vehették át színes diplomájukat
A Würtz Ádám Általános Iskolában harmadik alkalommal köszöntettek jubiláló pedagógusokat.
Az ünnepségen részt vett Porga Ferenc, a város polgármestere és Gasparics László, az iskola igazgatója is. A rendezvényt, akárcsak tavaly, idén is nyugdíjas találkozó keretében Szép Ferencné, a Tolna Megyei Pedagógus Szakszervezet nyugdíjas tagozatának vezetője szervezte meg. – A mai nap a köszöneté és a tiszteletadásé. Köszöntjük a pályatársainkat, akikre büszkék vagyunk. Ők az élet legszebb és legnehezebb küldetését választották, egy olyan időszakban, amikor egy összezavarodott értékrendben kellett helytállniuk – fogalmazott Szép Ferencné. - Nevelésük, oktatásuk azért lehetett eredményes, mert a szívükből jött, még ha akadtak is nehézségek a sok öröm mellett.
Az eseményen hatan vehettek át színes diplomát. Heil Ferencné arany; dr. Takács Gyuláné arany; Fiáth Attiláné arany; Deák Istvánné gyémánt, Jávori Vincéné gyémánt, Patkó Józsefné pedig vasdiplomáját vette át. Tanítványaik sorsát mindannyian szívükön viselték, hiszen pedagógusként munkájuk olyan, akár a kertészé. A palántát a szülők hozzák, a pedagógus pedig arra vállalkozik, hogy felnevelje azt.
Az összejövetelen gyertyagyújtással emlékeztek a közelmúltban elveszített kollégáikra, igazgatóikra: dr. Erdős Tibornéra és Rudas Györgyre. A korábbi évekhez hasonlóan idén is állófogadással ért véget a rendezvény, az ünnepelteknek egy pohár pezsgővel koccintva gratuláltak a jelenlévők, kívánva nekik továbbra is jó egészséget, szép nyugdíjas éveket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 11:11, hétfő | Helyi
Eltűnt Puskás Barnabás, keresik a tamási rendőrök
A Tamási Rendőrkapitányság a 17050-157/154/2026. kör. számon körözési számon eljárást folytat Puskás Barnabás eltűnése kapcsán.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

